Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele J.: Vihar elleni harangozási szokások Zákányszéken

két kéve rőzsét adott cséplés, illetve metszés után, de megválthatták a gabo­na értékét szalonnával, vagy más húsfélékkel, étkezési olajjal is. A csősz az őrzésért kevés pénzt is kapott. Elsődleges dolga mindenkor a szőlőőrzés volt, de napi dolgai közé tartozott a déli harangozás és a vihar elleni haran­gozás. „Szőlőcsősznek-harangozónak szögény embörök jelöntköztek. Itten negyvenhatban Gyuris Imre mellé más nem tartott igényt az állásra. Imre bácsi kötelezően az Úrangyalára (röggel, délben és este) és akkor harango­zott, ha föllegöt látott közelönni. Arról nem hallottam, hogy Imre bácsi olyan szorgalmasan imádkozgatott volna, mint Makra Ferkó. És hát Imre bácsi se harangozott, ha halott volt, sem pedig temetés idején. Arra a kápol­na harangja szolgált." 1950-ben megszűntek tehát a högygazdaságok. Vége lett a szőlőhögy­világnak, ami miatt a Vass-högy csőszének az állása is megszűnt. Ekkor Urbán Árpád vállalta a harangozást, mely vállalását követően apja, Urbán Vince tanyájának udvarára vitték át a harangot. Ott áll ma is, de a keresztet nem merték már felállítani. A zákányszéki határban már nem szólnak sem a tanyai viharharangok, de mégcsak a temploméi sem, ha „gonosz felhők" jönnek a falu felé. Csu­pán néhány idős asszony gyújt János-napi gyertyát, s mellette mond olva­sóimát.

Next

/
Thumbnails
Contents