Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

NÉPRAJZ - Szűcs J.: A csongrádi múzeum néprajzi gyűjteménye II.

Halála után pedig az általa használt és viselt ruhadarabokkal együtt behozták, felajánlották és eladták a múzeumnak. (Leltári számuk: 88. 3. 1-14., ebből a zsinóros ruha: 88. 3. 15. és 88. 3. 16.) Hasonló eladási motivációról van szó, mikor valaki a rokonságból örökölt tárgyakat, textíliákat - mivel tudja, hogy a múzeum hasonlókat keres felajánlja, eladja a múzeumnak. Ilyenek például a 86. 8. 1-7. Leltári számokon szereplő tárgyak. A felajánlottnál értékesebb, szebb, szüleitől örökölt darabokat nem adja el a múzeumnak, azokat családjában unokájának akarja tovább ajándékozni. Megjegyzem, hogy (ebben az esetben is) az eladó akaratát tisztelettel tudomásul véve, hosszabb távon a tágabb családdal jó kapcsolatot sikerült fenntartani. Ennek eredményeként a nagymama halálakor hagyatékából - az unoka kifejezett kívánságára - válogathattam, vásárolhattam 13 évvel később. A kérdéses textíliák a családban maradtak, de egy kupeckodó szőlősgazda városi házánál vásárolhattam jellegzetes gazdaságiháztartási eszközöket és viseleti darabokat. (Leltári számuk: 1998. 11. 1-19., 1998. 12. 1-15., 1998. 13. 1-25., 1998. 14. 1-14.) Esetenként a helyi anyagból rendezett, de még inkább vidékről, főként Csongrád megyén kívüli városokból hozott kiállítás az önként gyűjteménygyarapítók számát növeli. Utóbbi esetben az általuk behozott tárgyakkal megmutathatják, hogy nekünk is van olyan, vagy ahhoz hasonló, amilyen más városoknak, tájaknak. Az 1984-ben rendezett Kalocsa népművészete kiállítás hatása volt és maradt a legnagyobb, legerősebb. Elővették a szekrényben őrzött, 40-60 évvel ezelőtt készített, részben használt, helyben „drukkoltatott", hímeztetett, hímzett (ahogy ők mondták: „slingelt"), gyári csipkével díszített viseleti darabokat, ágyhuzatokat, térítőket („takarókat"). Minden esetben megegyeztünk, meg tudtuk venni a behozott, felajánlott darabokat. Ebből a vásárlási időszakból és tárgytípusból legegységesebb, legnagyobb számú együttes a Meggyesi Józsefnétől vásárolt. (Leltári számuk: 85. 2. 1-30.) Most, 1999 őszén az állandó kiállítás néprajzi egységébe a harminc válogatott darabból négy a Meggyesinétől vásároltakból került a restaurálásra kigyüjtöttek közé. Közvetlenül ezután a Hajdú családból vehettünk a Meggyesinééhez hasonló darabokat. (Leltári számuk: 85. 3. 1-17.) A kalocsai kiállítás közben a legelső felajánló Papp Istvánné volt, aki az említett kiállítást látva behozta anyósa halála után, annak kelengyéjéből maradt vászon lakástextíliákat és viseleti darabokat. (Leltári számuk: 1984. 2. 1-19.) Az eddig egyetlen hímzett, ún. kis- és nagy függöny együttes ebből a gyűjtésből került be. Se azelőtt, se azóta nem hoztak ebből a fajta lakástextíliából a múzeumba. Szóbeli gyűjtéssel tisztázódott, hogy ez a függönyfajta ismert és használt volt. Az 1920-ban alapított, a paraszti társadalmat is kiszolgáló, Bukátos előnyomó, „drukkoló" műhelyben működése utolsó pillanataiban, 1985-ben még a begyüjtötthöz méretben, formában azonos,