Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Fári Irén: Tömörkény István a könyvtár- és múzeumigazgató (1904-1917)

tudományágról, de a lényegük az volt, hogy a többféleképpen szerveződött és más — más adottságokkal rendelkező helyhatósági, vagy egyesületi fenntartású könyvtárakban, múzeumokban dolgozó, sokféle szakterületről a tudomány szolgálatába szegődött munkatársaknak egységes, és az akkor legkorszerűbbnek tartott gyűjtési, raktározási, feltárási módszereket próbálták átadni. Tömörkény precízen és nagy munkabírással teljesítette a rábízott feladatokat, később az egyetemi katedráról Banner János is elismerően szólt munkájáról.

5 A legnyomasztóbb gond a személyzet alacsony létszámából adódott. Amikor alig három hónappal Reizner János után Kasza József könyvtárszolga is meghalt, „az intézet személyzeti létszáma a felére apadt" —jelentette Tömörkény a városi tanácsnak.

6 Az átmeneti időszak tíz hónapja alatt — amíg intézményvezetői kinevezését nem kapta meg — bár elképzeléseit nem írta le, tevékenysége határozott elgondolásokról tanúskodik. Legfontosabb volt a könyvtár és múzeum zavartalan működését biztosítani a Reizner kialakította keretek között. Szász Gyula tanítót, aki négy évig önkéntesen és ingyenesen nagy jártasságra tett szert a könyvtári munkában, szakdíjnoknak alkalmazták. A múzeumnak egyáltalán nem volt kezelő személyzete pedig volt négy tervszerűen gyűjtött, nagy tárgyszámú, jól rendezett osztálya (érmészeti, régészeti, történeti és képtári) és egy nagy tárgyszámú, de rendezetlen természettudományi osztálya. Tömörkény fontosnak tartotta az 1896-ban vásárlás útján létrejött és azóta rendszeresen gyarapított természetrajzi tár bemutatását is. A korabeli kiállítási metódus szerint a gyűjtemény minden egyes tárgya közszemlére került, a kiállítás tulajdonképpen nyilvános raktár volt. A természetrajzi tár sokféle és nagyszámú egyedet tartalmazott. Több ezres rovartömegének meghatározásában, folyamatos kezelésében többen szolgáltak jó tanácsokkal, elsősorban a Nemzeti Múzeum Allattára, a helybeliek közül pedig Vellay Imre, később Haering Ede, aki madárpreparátumokkai is gazdagította a múzeumot. De ezek a személyes kapcsolatokon, egyéni jóindulaton alapuló eseti segítségek nem pótolták a folyamatos munkát és főképp nem az anyaggal dolgozók szakmai hozzáértését. Még Reizner kezdeményezte egy szakkezelő alkalmazását — eredménytelenül. így évről — évre magyarázkodásra kényszerült, miért nincs kiállítható és megnyitható állapotban a természetrajzi tár.