Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

RÉGÉSZET - Vörös Gabriella: Csallány Dezső a szegedi múzeum élén

tójának mély hivatástudatáról és elkötelezettségéről vall, és ilyen értelemben máig ható példa a mai muzeológusok előtt is. Hogyan folytatódott Csallány pályája a nagy világégés után? Hadd idézzem öt magát, egy 1959. március 7-én kelt leveléből kiemelt részlettel: Szeged óta voltam hátizsákgyári segédmunkás, nyerges tanonc, péküzem adminisztrátora, kenyér kidobója, üzemvezetője, cukorrépa átvevő, melaszosztó, borszállító, cseresznyeszedő, kútkataszterező, napszámos, tudományos szakíró, múzeumrendező, leletmentő, ösztöndíjas, sakkozó, koplaló, stb. Nyíregyházát ajánlották fel 1954-ben, miután 3 miniszter megerősített szegedi állásomban, és igazolt, mivel a szegedi városházi kupaktanács illetéktelenül „B"-listázott. Szóval itt újra kezdtem régészeti pályafutásomat. (Nyíregyházán V. G.) Beszámították eddigi szolgálatomat, visszavettek a nyugdíjból, minthogy a szegedi múzeumot államosították 1949-ben, de engemet nem vettek át kedves jóakaróim állami szolgálatba. Azóta fizetésben megnőttem, munkatársaimat is utolértem, a tudományokban nemzetközi hírnevet szereztem. Dolgozataim stb. jelennek meg ... Azt hiszem elég termékeny volt a múltam, mozgalmas a jelenem, és munkával teljes a jövőm — legalább így látszik így öregedő fejjel —, és ritkán nagyobb pénzekkel, amiket egy-egy nagyobb régészeti munkám után kaphatok. A legfontosabb: a humorom megmaradt a régi időkről, a gyerekekkel együtt, és hiszem, hogy ez tényleg a legfontosabb!