Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: „Visszajött a mi fiunk!” (Adalék a Tornyai bibliográfiához)

vezményezettje a feleség lett. Tornyai hat nap múlva, szeptember 2G-án elhunyt. Az adott helyzetből törvényszerűen következett a pereskedés Hód­mezővásárhely város és az özvegy között. Ennek végső megoldásaként a város kötelezte magát havi 125 pengő évjáradék fizetésére és így a művé­szi hagyaték a múzeumban maradt. Ide kapcsolódik még az a történet is. melyet a sajtó az évszázad képzőművészeti szenzációjának nevezett, mely szerint 1984 decemberében elhunyt özvegy műtermes lakásában a padló alatt az új bérlő a felújítás során 718 db kisméretű, keretezetten Tornyai festményt talált két ládában. Ezeket létfenntartásának biztosítékául a fele­ség rejtette el 1936. június 6-8. között. Ez azonban már egy másik történet. Végezetül úgy gondolom, hogy témaválasztásomat nemcsak Tor­nyai életében betöltött szerepe, hanem a város művelődésében és külön is. a múzeum történetében elfoglalt fontossága indokolta.

Next

/
Thumbnails
Contents