Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

RÉGÉSZET - Béres Mária: Régészeti adatok Duna–Tisza közi magányos településekről a török korból

zárt egységhez ÉK felől kerített mocsaras rész kapcsolódott, s itt az oszlopos kerítés kívül maradt, a korábbi szakaszt pedig egyszerű árok és földhányás folytatta, a belső osztásáról is képet kaphattunk. A mocsárszéii nedves agyag megőrizte számunkra a kerítés szerkezetét. Előbb 70-100 cm széles és ugyanilyen mély árkot ástak, ebbe beleállították a termetes oszlopokat, majd a feléig visszadöngölték a földet. Ezután sűrűn egymás mellé karókat vertek le két sorba úgy, hogy a külső sor felső része és a belső sor összeért. Az oszlopokra támaszkodó két karósor talpát és tetejét hajlékony szőlőággal fonták egybe. A szerkezet nemcsak a betolakodók és az állatok elbitangolása ellen nyújtott védelmet, hanem megakasztotta a futóhomokot, s ezáltal ma is érzékelhető komoly halom keletkezett előtte. A kerített mocsaras rész funkcióját egyenlőre megállapítani nem tudtuk. Éppen úgy szolgálhatta a védett ivóvízellátást, mint a dagonyázást kedvelő állatok elkülönített itatóhelyét, ahogyan ezt mai néprajzi párhuzamokból ismerjük. Több szerencsénk volt a belső osztás révén szabályossá vált területtel. A kerítés D-i végének belső oldalán, a D-i sarokban egy kereszteletlenül elhalt csecsemő sírjára bukkantunk, akit egyszerű fa ládikában temettek el. Innen nem messze oszlopokkal leválasztott hely következett, majd egy nagyobb méretű téglány, fedett, tároló/raktározó verem. A kerített hely alsó kapujának helyét ott sejtjük, ahol néhány méter hosszan megszűnt a faoszlopok sora. A terület K-i sarkában szántással megművelt konyhakerttel számolhatunk, melynek közelében tapasztott falú, méhkas alakú, fedett gabonás verem, szögletes, meneteles lejáratú, szintén fedett tároló verem, szív alakú meneteles, hevenyészetten fedett főző, illetve feldolgozó hely, valamint — a hamu és faszén maradványokból ítélve — tüzelőhely volt. Tőlük távolabb, a kerítés Ny-i szélén oszlopszerkezetes, valószínűleg léc, vagy sövényfalú ól, esetleg szín, ún. „góré" állt. Sajnos Szatymazon nem találtuk meg a kerített területen belül az állandó lakóhelyet jelentő szilárd épületet, mert az ásatásunktól jóval messzebb, a nyomvonalon kívül fekszik. Balástya-Kelencés földön azonban egy zárt teleknek éppen ezen részéből sikerült feltárni valamivel több, mint 70 m hosszú részletet. A kutatási területünkre eső, erősen szétdúlt épületmaradványokból a helyiségek számát és osztását megállapítani nem lehetett. Szerettük volna a ház környezetét kibontani, de az autópálya igazgatóság nem járult hozzá a