Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Dinamizmus és monumentalitás. Morell Mihály művészetéről

ség és harmónia, az itt formai, térbeli nyitottság és diszharmonikus fogalmazás. Pedig az alkotó jóformán mindent megtanult mesterétől: kezdve a mozgalmas, barokkos komponálástól a felületgazdag, virtuóz anyagkezelésig. Ám ezek után úgyszólván fejest ugrott a kötetlenebb avantgárd kifejezésformák örvénylő közegébe. Éppúgy vallatóra fogta Boccioni heroikus, szaggatott előadását, mint Archipenko, Lipchitz és Gonzalez mértanias és monumentális konstrukcióit, nem is szólva Henry Moore és Arp organikus tanulságairól. Ha viszont Morell Mihály művészi mentalitásának hazai családfáját akarjuk érzékeltetni, akkor elsőként is Bokros Birman Dezső elementáris, rusztikus és szaggatott művészetét kell megemlíteni. Majd pedig az ördöngös ügyességű Vilt Tibort, aki a maga módján zseniálisan végigjátszotta az avantgárd formaképzés megannyi lehetőségét. Szó, ami szó: ezzel máris a hazai expresszív szobrászat meglehetősen szűk körű táborában vagyunk. Logikus így, hogy Morell művészetében is az embercentrikus, figurális kifejezés dominál. Számára azonban az ember lényege korántsem azonos a finoman hullámzó, tárgyilagos és organikus testi formák összességével. Ő sokkal inkább úgy fogja fel nembeli mivoltunkat, mintha az élő szervezetek sorsát a földalatti mélyrétegek ugyanúgy meghatároznák, mint a hétköznapi és csillagközi mértékű dimenziók. Más szóval: az alkotó univerzális, egyetemes léptékkel méri az embert. Ennek köszönhető, hogy művei jó részében éppúgy ott érezzük a földi, természeti elemek szilaj lüktetését, akár az organikus állati és emberi világ szerves jelenlétét. Mi más lenne ez, mint a létegész szimbiózisának megkísértése. És nem is sikertelenül. Annál is inkább, mivel Morell Mihály szobrászi munkásságában kitüntetett szerepe van a téri nyitottságnak. Müveit csak úgy tudjuk érdemben felfogni, ha sorra-rendre körbejárjuk őket. Elvégre ahány nézet, annyiféle formai, képzeleti támpontot kapunk. Ami az egyik oldalról még realisztikusabb emberi alakzatnak tűnik, az a következő nézőpontról már elvontabb szürrealista konstrukció. Mintha az emberi létezés gazdagsága kimeríthetetlen lenne. Mindenesetre e dinamikus, nyitott tér- és formaszervezést az alkotó nem csupán az avantgárd szobrászatból merítette. Itt talán a filmes tapasztalat is belejátszott Morell szintetikusabb felfogásába. Ne gondoljuk azért, hogy ebben az életműben valami szigorúbb érvényű stílusteremtési tendencia érvényesül. Dehogy. A művész plasztikái között épp az a feltűnő, hogy itt szokatlanul széles skálájú szemléletbeli változatossággal találkozunk. Ugyanúgy akadnak itt futurista lendületű müvek, mint kubista vagy konstruktivista szigorú kompozíciók, nem is beszélve az organikus, expresszív müvek csoportjáról. Azt is mondhatnám: Morell Mihály majd mindig úton van. Mintha egyre-másra keresne valamit. Valami rendkívül izgalmas, távlatos képzetű formateremtményt.