Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: Időközi választás Mindszenten, 1921 tavaszán

pedig Öttömösön mondotta el programbeszédét. Erről azonban nem közölt értékelhető részleteket az őt támogató Szegedi Friss Újság. Csak azt, hogy programbeszédét „oly nagy és általános" tetszéssel fogadták és mindkét községben biztosították támogatásukról. Rámutatott, hogy a választási küz­delem elfajult, mert Rásonyi-Papp Pál dr. „az egyik önjelölt azt állította Szakáts Józsefről, hogy kommunista." Ezzel szemben a szegedi újság rész­letesen bemutatta Szakáts ellenforradalomban játszott szerepét. Ugyanakkor a következőt írta: „úgy tudjuk, hogy Rásonyi-Papp Pál ellen volt vizsgálat kommunizmus gyanúja miatt." Szakáts viszont él-hal a gondolatért, hogy a „nincstelen nép földhöz és keresethez jusson", de ezért elismerést és hálát érdemel. 30 A Szegedi Friss Újság még április 16.-i szombati számában is Szakáts József érdemeit sorolta és megindokolta, hogy a szegedi Kisgazdapárt, Kószó István dr. és elvbarátai miért őt támogatják? Mert Szakáts ifjúsága óta küzdött a „nemzeti állam kiépítéséért, és harcolt az ellenforradalom győzel­méért." Észreveszik, hogy nem Rásonyi-Papp Pál a fő ellenfél. Azt írják, hogy „többen lehetnek az elámítottak, akik tudatlanságból talán éppen olyan jelöltre szavaznak, akinek módjában sincsen, hogy akár a nemzetért, akár a területért, vagy annak küzdő népéért, a földettúró földmívesekért, az árhul­lámzások ingoványain libegő kereskedőért, iparosért és éhbéres tanítóért is cselekedjen." Itt Andaházi-Kasnya Bélára történik célzás! E cikk azzal feje­ződik be, hogy „az ország és a kerület elemi érdeke, hogy dr. Szakáts Józse­fet válasszák meg nemzetgyűlési képviselőnek." És itt bevetette a legsúlyo­sabb érvet, azt, hogy Szakáts József „földhöz juttatta a tápéi népet és a szom­szédos határok népét." 31 A pártonkívüli Szilády Sándor mágocsi jegyző és a keresztényszocialista Kocsán Károly választási programjáról és küzdelméről nem találtam adato­kat. A választási küzdelmet az Igazság így összegezte: „A jelöltek, a kortesek és a választók derekasan kivették részüket a küzdelemből. Harcoltak a saját pártjukért és veszekedtek egymással. A küzdelemben a legöntudatosabban és a legméltóságteljesebben a munkások és a Magyarországi Munkáspárt hívei viselkedtek." E lap rámutatott, hogy a választási visszaélések már-a szavazók összeírásánál megkezdődtek, mert a „munkások százait hagyták ki a listáról. A visszaélések a választások egész ideje alatt folytatódtak, a választásra jelentkezőket tömegesen visszautasították." Az uradalmakban a cselédeket állandóan azzal fenyegették, hogy ha Andaházi-Kasnya Bélára „mernek szavazni, akkor elbocsátják őket." Az Igazság megírta, hogy a választás jnapján az egyik választókerületi elnök kiment a szavazók közé és fennhan­/gon kiabálta: „a Szakáts szavazói jelentkezzenek!" Az elnököt a „munkás­asszonyok oktatták ki, hogy most titkos szavazás van és nincs joga firtatni

Next

/
Thumbnails
Contents