Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Zombori István: Az első egyházi múzeum Szeged (1918-1950)

Az egyházi múzeum látogatói között országos, sőt nemzetközileg ismert személyek is találhatók igen szép számban, jelezve ezzel Szeged, illetve Szegeden belül, a Szeged-Alsóvárosi templom jelentőségét. A vendégkönyv­ben, az első bejegyzések 1918 őszétől olvashatók, az utolsó bejegyzések pedig a II. világháború idejéből valók (1943. jún. 7. 113. o.). A bejegyzések gyakorisága és a látogatók nagy létszámát jelző időszakot figyelembe véve két igen aktív korszakot figyelhetünk meg. Az egyik 1918-20 időszaka. Ez nyilván nem független attól a szereptől, amelyet Szeged városa az akkori magyarországi eseményekben betöltött, különös tekintettel Horthy-ék szege­di tevékenységére, illetve Zadravecz Istvánnak a nemzeti kormány és hadse­reg létrejöttében, buzdításában játszott szerepére. A másik nagy korszak, amelyet megfigyelhetünk a vendégkönyv segítségével, 1933-35, amikor úgy tűnik, hogy Szeged a fokozottabb turisztikai érdeklődés középpontjába került és számos különvonat segítségével igen sok látogató érkezett Budapestről és az ország más részéből. Megállapíthatjuk, hogy a templom múzeumának létrejötte Szeged város kultúrtörténetének is jelentős eseménye volt és olyan látványosságnak szá­mított, ahova a város legkülönbözőbb vendégeit elhozták függetlenül attól, hogy a vendég vallásos-e vagy sem, vagy hogy egészen más vallású és nem katolikus. Pontos adatunk nincsen rá, de a már említett 1918 áprilisi dátum után 1918 augusztusa, a Havi Boldogasszony búcsú lehetett az az alkalom, amikor a szélesebb közönség előtt ismertté vált az új egyházi múzeum. 1918 szeptember 6-án Juhász Gyula a Délmagyarország hasábjain „A Mátyás templom kincsei" címmel mutatta be a múzeumot. A cikk első két bekezdé­sében rámutat az egyházi múzeum, keletkezésének körülményeire és jelentő­ségére: „A ferences barátok kolostorának gótikus ívei alatt szép csöndesen egy kis múzeum létesült, amely páter Zadravecz Istvánnak, a rajongó lelkű házfőnöknek, minden szép és nemes dolog buzgó hívének köszöni születését. Egy értékes szegedi egyházművészeti gyűjtemény kezdetei vannak itten az emeleten, masszív stílusos szekrényekbe elhelyezve. A kultúrpalota múzeuma már is szűknek kezd bizonyulni Szeged műkin­cseinek, történeti emlékeinek kényelmes befogadására, ez az alsóvárosi kis múzeum hivatva lehet arra, hogy a város és környéke egyházi művészeti dolgait és ritkaságait magába fogadja és megőrizze a haladó idők számá­ra. " Ezután részletesen ismertette a gyűjtemény darabjait, a templom történe­tét, megjegyezve, hogy ö mindezt páter Zadravecz szíves, személyes kalau­zolása mellett tekintette meg. Ezután még megemlékezett a templom egyéb kincseiről és adottságairól. Hogy mindez nem választható el az I. világhábo­rú történéseitől, azt jelzi Juhász Gyula cikke bezáró, utolsó mondata: „Az ódon templom üvegfestményein gazdag pompával világít be a csodálatosan

Next

/
Thumbnails
Contents