Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Szépen, halkan és szomorúan. Vass Vera festészete

gő, holdfényes világítást ad müveinek. Annál is inkább, mivel az alkotó ugyanúgy tanulságokat keres Gulácsy és Rippl Rónai örökségében, mint Berény Róbert vagy Márffy Ödön expresszív és álomittas festészetében. Ám ilyenformán is megőrzi személyesebb, nőiesebb arcélét. Mert nála a szikár, mértanias rend is készségesen aláveti magát a légies hangulatoknak. Legalábbis a legérdekesebb, legrangosabb müveken. Látható például: nála a legkülönfélébb szelíd virágok valahogy úgy világolnak, akár az imbolygó, misztikus kísértetek. Minthogy kimondottan imádja a tiszta, fehéres színfoltokat. Nála azonban e vakító tónusok közel sem kifelé, inkább befelé élnek. Mintha a virágoknak egyenesen emberi lelkületük volna (pl.: Hervadó csokor, Szarkaláb tükör előtt, Virágok ablak előtt). Itt van azután két emlékezetes önarcképe. Az egyik alkotás még pasztózus, kontrasztos színekkel láttatja a művésznőt, aki mögött oldott, szecessziós virágminták indáznak. A következő munkán viszont radikálisan összeszűkül a tér, s a fények adagolása is feszesebbé, kimértebbé válik. Amivel egy drámai sugallat is belép a képek sorába. Néha tájak, városi részletek is felbukkannak felületein, de szokatlan csend honol e müveken. Minthogy Vass Vera ezúttal is síkszerűen áttetszővé varázsolja az épületeket. Mint ahogy zöldes, premier pianos parkrészletében sem a fákat, a növényeket vagy a figurát hangsúlyozza, hanem a háttérben villódzó köztéri plasztikát. Más szóval: a kultúra, a művészet varázsát (Parkban). Ahogyan az Apácák megjelenésében is valami gulácsyas révület tükröződik. Nekem azonban a Délután kompozíciója tetszett leginkább. Pedig csak egy sötétruhás, alvó nőalak mutatkozik e képen. Mégis azt látjuk: itt a térbeli illúzió éppúgy visszaszorul, akárcsak az anyagszerű realitás. És marad csak a lírai impresszió: a szépség, a nyugalom és a lomha önfeledtség omlékony színhangulata. Amivel azonban máris az enyhet adó álom igazi birodalmába jutottunk, vagyishát az anyagtalanság szféráiba. Talán ennyiből is kiderül: Vass Vera voltaképpen ott van a szegedi képzőművészet élvonalában. Ő a legkifinomultabb, leglírikusabb egyéniség. Aki verseiben is megvallotta rezignált, misztikus és sóvárgó érzéseit. Sőt itt még inkább testetlenné és kozmikusabbá válik világa. Egyik utolsó költeményében mindenesetre azt kérdi tőlünk: „ Ki érti a távoli csillagok fényét? A titkos, szép szavakat? " Mit mondhatunk erre? Pusztán csak annyit: nekünk azért fel kellene fognunk valamit Vass Vera angyali szelídségű üzeneteiből.