Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György: Szeged-Fehér-tó madarai és a légvezetékek kapcsolata

A magasfeszültségű vezeték és a madárpusztulás kapcsolata A halastavak nem képeznek egységes vízfelületet, hanem mozaikszerű élőhelyeket kínálnak a madarak számára. Itt kell megkeresni a számukra legjobb életfeltételeket nyújtó helyet. Ennek a keresése általában hosszabbrövidebb ideig tart. Eközben többször húznak át az 1. ütemről a 2. ütemre, illetve fordítva. Ez általában az esti szürkületkor történik. A csillogó vízfelületet észlelik, illetve a már földön lévő fajtársaik hívó hangjelzésére tájolják be magukat, a drótokat pedig egyáltalán nem vagy csak későn érzékelik. A vezetékeknek általában csőrrel vagy mellel vágódnak neki, így sérülten zuhannak a földre. Találtam olyan példányokat is, melyek a földre csapódástól pusztultak el. Ezeknél az egyedeknél egyértelműen látszott a törött szárny, ezek a szárnyukkal vágtak rá a vezetékre, ezután 9-10 méter zuhanással „értek" földre. Tehát ezekben a vezetékekben nem az a veszélyes, hogy áram „folyik" bennük, hanem hogy a madarak előtt akadályként húzódnak, és így okozzák vesztüket. A tetemek a földön a környékbeli kutyák, rókák táplálékává válnak. Nem egyszer megfigyeltem a dögökre járó ragadozó madarakat is (egerészölyvet /Buteo buteo/ és barna rétihéját /Circus aeruginosus/). Sőt egy alkalommal az egyik villanyoszlopon egy halászsast (Pandion haliaëtus) figyeltem meg. Az oszlop alatti földön egy frissen széttépett szárcsa (Fulica atra) teteméről szállt fel. Magyarországon csak rendszertelenül és kis csapatokban vagy egyénileg átvonuló fajok is áldozatul esnek ennek a „csapdának", mint pl. a Skandináviából érkező fenyérfutó (Calidris alba). Ez a példány a Móra Ferenc Fehértó gyűjteményébe került. A nagykócsag (Egretta alba) és a gulipán (Recurvirostra avosetta), melyből itt a Fehér-tón is mindössze 25-30 pár költ, vagy a nagypóli (Numenius arquata), amelyből már csak néhány pár költ az ország területén. Október-novemberben pedig sokszor találtam darut (Grus grus) különösen hűvös esték és hajnalok után. Nem csak ritka fajok egyedeit is gyakran találtam a drótok alatt, mint pl. a guvat (rallus aquaticus), az énekes rigó (Turdus philomelos), a léprigó (Turdus viscivorus), a sordély (Emberiza calandra), a szárcsa (Fulica atra), a seregély (Sturnus vulgaris) és az Acrocephalus fajok egyedeit is. Több alkalommal nagytestű vetési lúd (Anser fabilis) tetemét is. A leggyakoribb áldozat a dankasirály (La rus ribibundus), melynek egyik legnagyobb hazai populációja éppen itt költ a szegedi Fehér-tó Korom-szigetén. Az itt költő párok száma 1800 körül mozog. Viharok után 3 alkalommal találtam szerecsensirályt is a vezetékek alatt, törött szárnnyal.