Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György – Csizmazia Kincső: Bálint Sándor madárnevei nyomában. (A „szögedi” Fehér-tó madárneveiről)

felelő természetű állásba hozatik), majd csepűvel kitömjük, aztán összevarrjuk a vázat, végül zsineg segélyével a szárnyakat a testhez erősítjük, s ezzel kész a „csaló", melynek hasába azonban, használatnál egy kihegyesített, vékony, de kemény fából készített, mintegy 1 1/2 láb hosszú pálca dugatik, mely a lábat pótolván a földbe úgy szúrandó le, hogy a maszk természetes állást mutasson." Az 1930-as években már a snejfeket (a cankók múlt században használt német eredetű neve), a szélkiáltókat búbos kemencében aszalták szárazra, s csalimadaraknak használták. (Például Tóth János és fiai; ők gólyának hívták ezeket hosszú lábuk miatt.) Rejtekhelyükről azután tucatjával puskázhatták le a csalimadár mellé beszálló, frissen érkezett, vonulásban lévő cankókat (Tringa totanus, Philomachus pugnax), godákat (Limosa limos), gojzereket (Numenius arquata). Tóth János tószéli vadőr ilyen formájú csalimadarakat készített (1. fotó). Ezt a módszert Beretzk Péter és Hadnagy Béla alkalmazta utoljára Fehértón még a hatvanas évek legelején. (Beretzk Péterné és Manci néni szóbeli közlése.) Ök nemcsak kemencében szárított madarakat használtak, de például csizma- és cipősámfákból is készítettek csalikat, léteztek továbbá fából esztergált példányok is. 8-10 db-ot telepítettek belőlük az iszapra. A pajzsos cankó (Philomachus pugnax) tojói (és nem fiataljai, mint ahogy Bálint Sándornál találjuk: „a Philomachus pugnax fiataljai emlékeztetnek csapatos járásukban, repülési módjukban, alakjukban a galambokhoz") valóban a galambokhoz hasonlóan röpülnek: Erről nevezték el őket galambsnejfeknek. (A német eredetű sneff szó jelentése: cankó.) Ezt a nevet ma már csak ritkán használják, helyette a cankócsirke elnevezés a gyakoribb. Ennek magyarázata az, hogy a pajzsos cankók tavaszi vonulásukkor nem a vizes élőhelyeket keresik föl, mint más cankó fajok, hanem a zöldfüvű réteket, s ott szétszóródva, mint a tanyai csirkék szedegetik táplálékukat. A szép tollú hímeknek „vereködős" nevét hallottam Tóth Jánosné hetvennyolc éves szatymazi (ma Kisteleken lakik) asszonytól. Kiss Jenő ír arról, hogy a pajzsos cankó tudományos nevet (ami eredetileg nyelvjárási elnevezés volt), a következő nyelvjárási nevek közül választották: „bajnok, bajnokkibuc, civakodó bíbic, kappansneff, pulykasneff, galambsneff, gallérsneff, küzdősneff, veszekedőmadár, csapatsneff, veszekedő cankó, örvössneff, harcos libuc, búzasneff, pajzsmadár, hősbíbic". Láthatjuk, sok a fehér-tóival rokon elnevezés, mind a madár külsejére, repülésére, a hímek harcos természetére utal. A darvak (Grus grus) ma is ezrével pihennek meg tavasszal és ősszel vándorútjuk idején - a fehér-tói madárrezervátumban. Napszálltakor aludni röpülnek a halastavak mocsaraiba, napközben a dóci és pusztaszeri rónákon keresik a táplálékukat, tollászkodnak. Tavaszi násztáncukat távcsövön ke-