Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György – Csizmazia Kincső: Bálint Sándor madárnevei nyomában. (A „szögedi” Fehér-tó madárneveiről)

• Egyéb: Láthatjuk, hogy a jellegzetes fehér-tói madárnevek legtöbbje is a madár hangja, külső jellegzetessége, tollszíne élőhelye, táplálkozási és viselkedési szokásai alapján alakult ki. Érdekes, hogy egyes kategóriákba - honos vagy költöző madár, a madár érkezésének és ittlétének ideje, illetve a fészekrakási szokások és az egyéb névadási módok - egyetlen név sem sorolható. A Kiss Jenő féle besorolás egyébként tökéletesen alkalmazható a fehér-tói madarak névvizsgálatánál. Ám jogosan merül föl a kérdés: mitől jellegzetes „szögedi" egy-egy elnevezés. A válasz nem egyszerű. Elsősorban: vannak olyan nevek, melyek bizonyíthatóan itt születtek, más tájakon nem ismertek (szovjetfácán, razbórahalász, könyöksas, papagáj madár). Más nevek a gyakori használat miatt kötődnek a vidékhez (gombócbujár, tengeri herkentyű, vakvarnyú, faszkagém, kanálgém, juhászka, lotyó, dilimadár, kardcsőrű sneff, rütyü). Vannak olyan népies nevek, melyek általában elterjedtek a magyar nyelvterületen (dobosgém, lilik, ráró, szélkiáltó, gyurgyóka, pipiske, kálomista varnyú, pápista varnyú, bábaszarka, szőriszarka). Itteni (Szeged környéki) használatuk színesíti nyelvünk világát. //. A fehér-tói madarak nevei, különböző névadási típusok a népi hagyományok alapján Az itt lakók a szó szoros értelmében együtt éltek környezetükkel, a természet lényeivel, a füvekkel, fákkal, vadmadarakkal. A szoros kapcsolat az élő környezettel az egyes élőlények - jelen esetben a madarak - megnevezésében is megnyilvánul. Az emberek jól ismerik ezeket a madarakat, valamiféle „érdekük" is fűződött hozzájuk. A névadás alapja lehet: • a madár szembetűnő vagy az ember számára hasznos jellemzője, • viselkedése, természete, • hangja, • tollazata, külseje. Érdekes megvizsgálni, hogy az együttélés során az emberek hogyan figyelték meg az egyes madarakat, hogyan „lestek el" szokásaikat (táncukat például), hogyan használták föl a madarak egyes testrészeit (tollúkat, csőrüket), vagy a madár egész testét (a csalimadarak esetében). Tökéletes pontossággal ismerték a madarak természetét, álcázási (faszkagém), fészkelési (büzösbanka), táplálkozási (halászsas), vonulási (seregély) tulajdonságait. Fontos volt számukra a madár hangja (például a csér, a dilimadár, a fürj esetében). A madár külsejének szemlélésekor is rendkívül ötletes, metaforikus névalkotással éltek (pl. holló = zsidópap). Természetes az is, hogy egy