Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Az Alföld a képzőművészetben

alkotói (Szakái Á., Marosváry Gy., Balogh Gy., Székelyhídi A.) a hiperrealizmus eszközeit használták szociális érzékenységű festményeik megalkotásánál. Az Alföld természeti formáció, ezért túl terjed az országhatárokon és azon kívül élő művészek is merítettek ottani élményeikből. Legjelentősebben a Zentán megszervezett művésztelep alkotóinál fedezhetjük fel az Alföld karakterisztikumát. Európai szinten is kiemelkedőt alkotott zentai, zombori élményei expresszív újjáteremtésével Milán Konjovics. Gazdagították azonban a bácskai táj és a benne élő ember képzőművészeti megjelenését műveikkel Benes József, Milan Kerac, Szilágyi Gábor és Gyurkovics Hunor, valamint Torok Sándor is. Az Alföld természeti, táji formáció, ezért elsősorban a festészetben és a grafikában jeleníthető meg. Ugyanakkor azonban a tájban munkálkodó, azt formáló ember megjelenik a szobrászatban is. Elsőként Izsó Miklós formálta meg az Alföld karakteres alakját, a pásztort. Pásztor János a kubikusokat mintázta meg életteljesen. Ugyanezt a foglalkozási csoportot Borbereki Kovács Zoltán monumentálisan, Tóth Béla pedig a hasznos munkát végző ember öntudatával alkotta meg. Medgyessy Ferenc Magvetője tőmondatos egyszerűségű és egyben jelképi értékű. Szabó Iván ló-plasztikái életteljesek és ugyanez a megállapítás érvényes Samu Katalin kutya-plasztikáira is. Nagy Sándor karakteres parasztfejekkel, Vígh Tamás szuggesztív figurákkal tették teljesebbé az alföldi ember képzőművészeti megjelenését. Melocco Miklós és Rátonyi József ember és természet elmélyült kapcsolatát bontották ki alkotásaikban. Návay Sándor dinamikus állatfigurákkal, Kiss István és Gyurcsek Ferenc az Alföld történelmi múltjának megidézésével teszik teljesebbé alföldélményünket. Élnek és alkotnak természetesen az Alföldön is naiv művészek, akiket a nagyobb közösség ünnepi eseményei (lakodalom, keresztelő, temetés) késztetnek festésre. A számos alkotóból külön ki kell emelni a Szeged környéki világ ízes ábrázolóját, Süli Andrást és a tömör egyszerűségű szobrok készítőjét, Gyovai Pált és Orbán Istvánt. Az Alföld képzőművészete természetesen kötődik a tájhoz, a benne élő emberhez. A kortárs művészet jelentős része elszakadt a természeti és társadalmi környezettől. Ezzel új lehetőségeket tárt ugyan fel, de egyben elvesztette a különös és a sajátos arculatot. Ennek felismerése Európában kibontakoztatta a regionalizmust, amely egy-egy táj kulturális örökségének ápolását, hagyományának „őrizve újítását" tekinti feladatának. Ilyen tájként létezik az Alföld is, ezért bízom benne, hogy az általa ihletett müvek a jövőben is értékes részét képezik kultúránknak.