Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Erdélyi Péter. Fényképalbum és cikkgyűjtemény az I. világháborúból. (Surányi Lajos írásai és fényképek az olasz frontról)

ERDÉLYI PÉTER Fényképalbum és cikkgyűjtemény az I. világháborúból Surányi Lajos írásai és fényképek az olasz frontról Az első világháború frontjai - magyar vonatkozásban főképpen a galíciai hadszíntér és a doberdói fennsík - különböző műfajú és színvonalú feldolgozások alaptémái lettek. Az egység és fegyvernemi hadmüveletek díszkiadásban megjelenő vaskos kötetei mellett ezerszámra készültek háborús naplók, visszaemlékezések, feljegyzések, amelyek elsősorban a memóriakopás kivédését szolgálták. Azonban ezek kiadásra, kinyomtatásra nem voltak alkalmasak, elsősorban azért, mert sem stílusuk, sem témafeldolgozásuk módja ezt nem tette lehetővé, s igény sem volt erre. Mindezeken kívül igen erőteljesen élt és manifesztálódott a katonai szájhagyomány is, amely további generációk vélekedését és képzeteit formálta a világháború eseményeiről. Az „írói" és a „mesélő" szándékok között az elrettentés, a vérontás elítélése - becsléseink szerint - háttérbe szorult a katonaerények és a hősiesség felmutatása mögött. Viszonylag kevés olyan mementó maradt fenn, amely kellő mértéktartással szól mindkettőről. Az a kis album, amelynek bemutatására itt vállalkozunk, úgy tűnik, megfelel az előbb említett kellő mértéktartásnak. Összeszerkesztöje Surányi Lajos honvéd volt, aki a 13. gyalogezred 4. századának katonájaként végigharcolta az isonzói és piavei ütközeteket. Albuma az 1970-es években került a csongrádi múzeumba.

1 Miből is áll ez a kis, szürke album? Cikkgyűjteményből és fényképalbumból. De úgy tűnik, ezek túl egyszerű skatulyák Surányi Lajos füzetének műfaji minősítésére. Elsősorban azért, mert az összeállításnak igen határozott célja, rendező elve van. A célját így fogalmazta meg: „Gyermekeimnek, hogy megundorodjanak a háborútól..."." Rendező elve pedig ennek megfelelően az elrettentés, a pusztítás elítélését szolgáló lélektani hatás felkeltése volt, amit mindjárt az első oldalon szerepeltetett két fénykép is bizonyít. Egyike egyesztendős olasz hullát villant fel a kostonjevizai olasz-magyar fronton, másika a „Friss hullagyüjtemény Devatakiban, egy ütközet után" címet érdemelte ki. Mindkét fotó „méltó" emlékjele a háború embertelen pusztításának, hatásuk - főleg az elsőé döbbenetes. A dolomitsziklák között felsejlő hulla múmiaszerü halálfeje, nyitott szája hiányos fogsorával és a glédába fektetett, köpönyegükkel letakart halottak tucatja, akiknek megszámolásához a bakancsok élesen kirajzolódó szöges talpa ad segítséget, s a háttérben szinte pokoli sötétségbe bur-