Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Lengyel András: Egy fejezet a Tiszatáj történetéből (1971-1975)

Ellenkezőleg: egy nagyon bonyolult, a máig megvalósulatlan művelődéstörténeti szerepet kívánt betöltetni a lappal. Egy olyan szellemi föllendülésre, olyan öntudatosságra törekedett, amely megszünteti a magyar történelem súlyos szakadásait. Helyreállítja az erőszakosan megszakított hagyományláncolatot, s levonja a továbblépéshez szükséges tanulságokat. Ebbe pedig nála beletartozott irodalmunk nagy alkotóinak az eleven szellemi életbe való újrabeiktatása (pl. Németh László esetében) és a nemzeti szolidaritási közösség irodalmi eszközökkel való újraépítése, de a hagyományos törésvonalak eliminálása is a kvalitásra figyelve, s nem utolsó sorban a szellemi élet szerves bontakozásra való alkalmasságának megteremtése. Ez a deklarálatlan, de jól kitapintható igény az Ilia-féle Tiszatájat a népi vonulat legjobb, az európai fölvilágosodás nagy hagyományaival is harmonizáló törekvései közé sorolja. Megjelent benne egy reformkényszeres periódus öntudata, mely nagyfokú valóságérzékenységgel s minőségtisztelettel társult. Mint lehetőség megvolt tehát benne a régi egyoldalúságok meghaladása, egy magasabb szintű, átfogóbb kulturális alakzat létrehozása. A hetvenes évek első felének Tiszatája így - a kor viszonyaiból s a szerkesztői egyéniségből következően is - nem a nyílt politikai oppozíció, hanem a csöndes építkezés folyóirata volt. Az adott körülményekből kiindulva, az adottat lassan átalakítva, átfordítva változtatás lehetett csak a cél. Sajnos, ez is soknak bizonyult. Ilia Mihály a hivatalos kultúrpolitika nyílt támadásai és rejtett repressziói következtében 1975 tavaszán lemondásra kényszerült; a 75 márciusi szám már neve nélkül jelent meg. Utólag visszatekintve is úgy látszik, az volt a bukás oka, ami a lap törekvéseiben a legjobb volt. Nem véletlen, hogy a Tiszatáj utóbb csak úgy folytathatta létét, hogy éppen azt az irányzatosságon túltekintő, szélesebb körű s árnyaltabb reflektivitását adta föl, amely addig föléje emelte az irányzati megosztottságok szimpla képviseletének, s amelyben egy harmonikusabb s nagyobb teljesítőképességű fejlődés lehetősége rejlett. Sajnos, e törekvés ellehetetlenülése nemcsak egy szerkesztői pályát tört derékba, de maga után vonta egy művelődéstörténeti törésvonal elmélyülését is.