Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A gyökérlét mítosza. Kalmárné Horóczi Margit: Ünnep

gesztusokról: amolyan igazi festöiségröl. És fesztelenebb, közvetlenebb előadásról sem. Hiszen a szerkesztő elvű komponálás ugyanúgy a szemérmesebb, tárgyilagosabb hangvételt erősíti, mint a pöttyökben megnyilvánuló érzelmes, de analitikus magatartás. Nem véletlen így, hogy Horóczi Margit festészete az egyik oldalon az ikonok bensőséges, ám kimért világával kerül távoli rokonságba. Másrészt óhatatlanul magán viseli a népművészetre is olyannyira jellemző iparművészeti meghatározottságot. Ugyanakkor azt érzi a néző, mintha Ferenczy Noémi visszafogott, érzékeny szelleme folytatódna ebben a piktúrában. Aki talán a legközelebbi szellemi, érzelmi rokonnak is felfogható. Egy újszerű festői jelrendszerben azért a pogányabb, eredetibb gondolatfelvetésnek is ott kellene lennie. Mint ahogy a fiatal Horóczi Margit sem tudott megállapodni önmaga virág létének egyértelmű és végleges evidenciájánál. Inkább a költővel együtt emberileg, művészileg is belátta a „Virág voltam, gyökér lettem" fájdalmasan szép bölcsességét. Voltaképpen e gyökérlétben rejtőző szolgálat-etika erősödik fel az egymást váltó anyacorpus képzetekben. Egyszerűen: az alázat, a szeretet apotaózisa. Amelyet nem rendelhetünk alá folyton-folyvást megannyi szerepkörnek, érdeknek és praktikának. Mindezt azonban nem én mondom. Kalmárné Horóczi Margit festészete ugyanis szinte észrevétlenül visszahozta évtizedeink vizuális közlésrendszerébe a matriarchátus szellemiségét .Más szóval: a feltételek nélkül is szolgáló anyaisten gondolatát. Amivel látszólag jócskán hátralépett a ködbevesző történelmi időbe. Pedig az sem lehet teljességgel véletlen, hogy éppen korszakunk feminista törekvéseivel párhuzamosan születik meg egy olyan művészet, amely a hagyományos férfi corpusok mellé a második nem feszületeit is bátran odahelyezi.