Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Fiatal szegedi képzőművészek

avantgárdjának szellemi felfrissítéséhez. Természetesen a fiatal szegedi alkotók esztétikai úttörése aligha mérhető össze a szentendreiek teljesítményével. Ám az autodidakta startolás és a művek szubjektívebb, misztikusabb jellege nyomán ilyenformán is egy átfogóbb nemzedéki rokonságról beszélhetünk. Szubjektivitás, mitikusság? Talán már ez is jelez valamit, ha észreveszszük, hogy a jelenlegi fiataloknak jóval összetettebb, áttekinthetetlenebb valóság- és müvészetképpel kellett szembesülniük, mint a korábbi nemzedékeknek. Gondoljunk csak a racionális világszemlélet évszázados bástyáinak megingására, s ezzel együtt a képzőművészeti kifejezés alternatíváinak rohamos megduzzadására. Ha az előbbi korszakok szellemi, művészi tájékozódásában jobbára csak a hazai és a nyugat-európai példák estek latba, akkor ez a mostani időkben már mindenképpen kevésnek tűnik. Minthogy a művészet szférájában is egyre inkább a világpolgárság követelménye lett a mérvadó. Amennyiben e sajátos korszellemet vesszük alapul, másrészt meg a szegedi fiatalok autodidakta indulását is bekalkuláljuk, akkor képzetet alkothatunk azokról a szakmai, művészi távlatokról, amelyeket az itteni alkotóknak át kellett hidalniuk. Nem is ment ez egyik napról a másikra. Mindenesetre jellemző, hogy a Kinek Art bemutató résztvevőinek életkora közelebb állt a negyvenhez, mint a harmincas évjárathoz. Úgyhogy az adott esetben pontosabb lett volna a közép korosztály seregszemléjéről beszélni. Hogy a katalógus, a plakát címadásában mégis megmaradt a fiatalság fogalma? Ennek egyszerű, érthető oka volt. Ezek az alkotók többnyire csak a harmincas éveikben szerezték meg a Stúdió- és Alap- tagságot. Más szóval: az utolsó pillanatban (mivel itt 35 év a korhatár). De hát az önelvű, autodidakta kibontakozásnak ez az ára. Mármint az időbeli megkésettség. A fiatal szegedi művészek azonban szemlátomást bölcsen bemérték és elfogadták sajátos helyzetüket. Ráadásul nem is akarják látványosan felpörgetni az időt és az eseményeket. Hiába lettek hivatalosan is elismert alkotók, hiába érnek el komolyabb művészi sikereket (Darázs József, Sejben Lajos, Popovics Lőrinc), ám ők ilyenformán is ragaszkodnak józan, polgári állásaikhoz. S mindezt leginkább azért teszik, mert művészetükben szabadok, függetlenek és hitelesek akarnak lenni. Az idősebb alkotók példáin ugyanis bőségesen megtapasztalhatták, hogy a művészi szabadúszás valójában egyet jelent a tudathasadásos létformával. Mivel élni is kell valamiből (1.: képcsarnoki, képkereskedelmi gyakorlat), másfelől pedig művészetet is kellene csinálni. E puritánabb, markánsabb és etikusabb magatartás egyébként más vonatkozásban is érvényes erre a nemzedékre. A korábbi generáció képviselőinek jó része például majd mindig eleven kapcsolatban állt a helyi és területi kul-