Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Fiatal szegedi képzőművészek

SZUROMI PÁL Fiatal szegedi képzőművészek 1992. december 4-én csoportos kiállítás nyílt a városi képtárban a fiatal szegedi képzőművészek müveiből. Egy-egy alkotó mintegy nyolc, tíz vagy tizenkét munkával szerepelt e tárlaton. A bemutatott művek hátterében pedig kilenc képzőművész állt: köztük négy festő, két szobrász, ugyanennyi grafikus és egy iparművész (Bodor Zoltán, Darázs József, Fontos Zoltán, Sejben Lajos, Bánvölgyi László, Popovics Lőrinc, Andrássy Gabriella, Savai Márta, Józsa Gábor). A rendezvény mindenesetre egy szellemes, humoros címet kapott, nevezetesen a Kinek Art megjelölést. Miért idézem e közeli seregszemlét? Főként azért, mert a fiatal szegedi képzőművészeknek ez volt a legteljesebb helyi bemutatkozása. Más kérdés, hogy e generáció tagjai már a nyolcvanas évek eleje, közepe óta részt vesznek a művészeti közéletben. Egyéni és kollektív bemutatókat rendeznek, aztán ott vannak a helyi, területi kiállításokon, nem is szólva a legjobbak országos és külföldi szerepléseiről (Darázs József, Sejben Lajos, Popovics Lőrinc, Fontos Zoltán). Mégis: e nemzedékről alig-alig vesz tudomást a szakma, a kritika és a közönség. Mintha nem is léteznének. így talán nem lesz felesleges, ha egy vázlatos művészetszociológiai jellemzést adok e generáció emberi és alkotói sajátságairól. Hogy honnan ez a társadalmi közöny és érdektelenség? Ez a nemzedék egyszerűen rossz korban született. Hisz indulásuk, pályakezdésük a korábbi rendszer puha diktatúrájára esett. Művészi tevékenységük mostani szakaszát viszont a rendszerváltás utáni „vad kapitalizmus" viszonyai határozzák meg. Amikor a politika és az anyagiasság szempontrendszere úgyszólván mindent behálóz. Jellemző például: épp egy politikai töltetű emlékpályázatnak kellett jönnie, hogy e generáció léte és képessége látványosabban is megmutatkozzon. És itt Popovics Lőrinc sikerére gondolok, aki a tapasztaltabb hivatásos szobrászokkal szemben megnyerte a második világháborús emlékmű elkészítésére kiírt pályázatot (1993). Persze képzőművészeti közéletünkben ritkán adódnak efféle konkrétabb megmérettetési lehetőségek. Inkább azt látjuk: a fiatal szegedi alkotók szinte évről-évre megrendezik csoportos, generációs tárlataikat. Ami azért némileg furcsának, különösnek tűnik. Elvégre megannyi szereplési alkalma van e korosztály képviselőinek. De ők valahogy ragaszkodnak ezekhez a csoportos kirukkolásokhoz. Ám miféle funkciója lehet e szorosabb kötelékű kiállításoknak? Ha meggondoljuk: a korábbi nemzedékek pályáján nemigen volt szükség arra, hogy társadalmi, művészi jelenlétüket bizonyos generációs tárlatokkal