Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Itató- vagy szoptatóedények

elhelyezésével az itató, vagy szoptató kényelmesen foghatta tenyerében az edénykét, és itatás, szoptatás alkalmával a folyadék nem ömlött az itatott személy - gyermek, vagy felnőtt - ruhájára. Gondolataimat megerősítendő, a szegedi múzeum régészeit is faggatni kezdtem. Meglátván az edénykét, s hallván az általam adott nevét, szinte egybehangzóan azt mondották: Igen, ez valóban itató edényke. Trogmayer Ottó szavaival: „Ásatásaim során már a kőkori leletek között is találkoztam hasonló edénykékkel. Űrtartalmuk is ehhez hasonló, amelybe esetleg két deci folyadék fért. Vagyis annyi, amenynyit egy ember egyszerre meg tudott inni. A gyereknek nyilván kevesebbet öntöttek bele." Horváth Ferenc is talált már hasonlókat: „Különböző méretű, kiöntőcsöves edények a DK-európai újkőkortól kezdődően változatos formában ismertek. Rendeltetésbeli eltérés (4-6, illetve 25-30 cm magasság) az edények mérete alapján gyanítható. A kisebb méreteknél a szoptató, beteg itató funkció, a nagyobbaknál ivó, öntöző, folyadék tároló szerepre gondolhatunk. Széles körben legkorábban a hatodik évezred közepén jelennek meg a vonaldíszes, valamint a balkáni Vincä kultúra területén (Endrőd, Tikos, Tiszasziget, stb.) Az egyszerű kiöntőcsöves típusok mellett zömmel, nagyobb méretű, kiöntőrózsás változatok is ismertek (Tikos, Kapusány, Berettyószentmárton stb.). Trogmayer Ottó, illetve Szőke Agnes azt is jelezték, hogy az itatóedények ma is használatosak kórházakban. Szőke Ágnes közlése szerint: „Nekem is van egy itatóedényem, de nem cserépből, hanem porcelán. És nem korsócska, mint inkább csésze alakú, amelynek felső pereme befelé hajlított, hogy itatás közben a benne lévő folyadék ne folyjon túl." Bárkányi Ildikó pedig az egyik Néprajzi Értesítőre" hívta fel a figyelmemet, amelyben rajz, és egyetlen mondat idézi a szoptató edényt. Érdekes viszont, hogy Bálint Sándor sem a Szegedi Szótárban, sem más, idevágó munkájában nem említ ilyen edénykéket. Azt viszont igen, és nem csak O -, hogy az új ház fundamentumába - főként a századforduló tájáig szokásban volt, hogy kisebb-nagyobb, jobbára használaton kívüli edényeket, bizonyos kultikus gondolatokkal (betegségek távol tartása, termékenység varázsolás, stb.) elásták. így kerülhetett földbe Tápén is, az akkori Kolozsvári utca (ma Ostrom utca) 21. számú ház fala alá, néhányad magával dolgozatunk tárgya, a kis szoptatóedényke is. Mert hogy arról van szó, a fönti adatok nyomán biztosra vehető. Ritka előfordulását pedig (talán) éppen az magyarázza, hogy legtöbbjüket a fent leírtakhoz hasonló helyen, és meggondolás alapján elásták. Léte, használata tehát igazolható. Legfőképpen ott használták, ahol az anyának nem volt teje, és gyermekét egy másik asszony tejével táplálta. Még akkor is feltételezhető ez, ha tudjuk, hogy anya nem szívesen adott tejéből más asszony gyermekének. Főleg úgy nem, hogy valamiben elvigyék tőle. Azt inkább vállalta, hogy amikor a saját gyermekét megszoptatta, és még volt teje, akkor megszoptatta