Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)
NÉPRAJZ - Markos Gyöngyi: Adatok a hódmezővásárhelyi csizmadia mesterség történetéből
ráncokkal igyekeztek a láb formájához igazodó meghajlást elérni. Ugyanekkor már kezdték a csizma talpához szögezéssel felerősíteni a felsőrészt. „Ennek jellegzetessége, hogy talpa két rétegből, egy béléstalp bronzolból és egy járótalpból áll. Ennek kimódoltabb variánsa az igen divatossá, népszerűvé vált ún. rámás csizma. Ez úgy készült, hogy béléstalppal való találkozásnál a felső bőr szélire egy keskeny bőrcsíkot varrtak, ez volt a ráma, és ehhez szögezték a járótalpat"." A csizmaformák közül a külön „nyelvesen szabott" fejjel készültek követik legjobban a láb formáját. Ma is ilyet készítenek. A régi csizmák féllábasak vagy másképpen „forgatósak" voltak. A csizmadiák a varrás és a szegelés munkáját a 3 lábú kerekszéken ülve, a tőke, a műhelypad (varrópad) előtt végezték. Legfontosabb szerszámaik az említetteken kívül a következők voltak. 24 A bőr kiszabásához használt-kés vagy bicskia; a szártető vágásához használt dikics; bélésragasztáshoz szárdörzsölő; vócvágó és a bőr dörzsölésére különféle ráspolyok. Csusznájp vagy nyeleskés a talpbélés kivágásához, valamint különféle árak: talpaló ár, blindoló ár (a felső rész és a talpbélés erősítéséhez), szegző ár, sarkozó ár, varró ár. A sámfán, kaptafán, kalapácson és harapófogón kívül a csizmadiák szerszáma volt még a sárgarézből készült, harang alakú, felül gombban húzódó mus ta is, melyet a bőr simítására használtak. (Ez a szerszám és egy csizma látható a céhbehívó táblán is.) A hódmezővásárhelyi csizmadia mesterségről recens anyag gyűjtésére már nem volt lehetőségem. A hagyományos paraszti életforma fölbomlásával a hagyományos paraszti viselet is megszűnt. A csizma használatát az újabb divatú cipő váltotta föl. A csizmadia mesterség egyre inkább háttérbe szorult, a mesterek munkája egyre inkább a javításra korlátozódott. A csizmadiák XIX. sz. végi-XX. századi történetéről, valamint a szakma kihalásáról még további kutatómunkát tervezek. JEGYZETEK 'Gáborján, 1991.294. 2 Kluzslicz, 1984.400. 3 Szeremlei, 191 l.IV.330-331. 4 Pozsár, 1912.94. A csizmadia céh iratai, TJM 73.38.1 1. 6 U.o. 7 U.o. TJM 73.38.9.