Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Markos Gyöngyi: Adatok a hódmezővásárhelyi csizmadia mesterség történetéből

legény vándorlásának legalább egyik esztendejét valamely felsöbbi nagyobb királyi várossában... tölteni köteles lészen." A városba érkező vándor legény köteles a földesura vagy elöljárója engedélyével, szabaduló levelével a céhmesternél vagy öregebb mesternél jelentkezni, aki gondoskodott a munkába állításáról. („Legénysor") A legénysor a céh tisztségviselőinél, az öregebb mestereknél kezdődött és úgy folytatódott a fiatalabbaknál. Érdemes megjegyezni, hogy az 181 l-es céhgyűlésen a csizmadia céh úgy döntött, hogy „a soross legényen kívül még egy legény... rendeltessen" a céhmesternek.

8 Az 1813-as megyei árszabás szerint a legények heti bére 18 és fél krajcár.

9 A vásárhelyi csizmadia céh 1840-ben a legények heti bérét 30 krajcárban határozta meg. „A ki ennél többet ád a legénynek 5 vft-ra büntettetik, ezen kívül sem kordványt, sem szattyánt nem szabad a legénynek adni és mind emellett is 18 pár csizma megvarrását kell a legénytől kívánni nem pedig 8-at vagy 10-et".

10 A vándorlást adott helyen befejező legény bizonyítványt /Kundschaft/ kapott a céhtől, amelynek felmutatásával igazolta vándorlását a céhbeálláskor. A vándorlási időt letöltött legény „remekelni köteles". Ez alól kivételes indokok alapján a helytartótanács adhatott felmentést. A 23. cikkely szerint „a céh fogja elrendelni, hol, mikor és kinek vigyázása alatt kellessék a remeket megtenni. Ezen vigyázás szine alatt a napszám fizetések, vagy az evésre, ivásra teendő költségek tilalmaztatnak." Összehasonlításképpen az 1604-es debreceni céhszabályzat szerint a 8 forint taksa lefizetése mellett a mestereknek két tál étket és egy pecsenyét s minden tál étek mellé két-két pint bort kellett adniok a legényeknek. Vásárhelyen pedig az inasszerződések is tartalmazták az ún. társpohár fizetését. Például amikor 1813-ban Sztanovics János Varga Sámuelhez inasnak szegődött. A költségek fizetése a XIX. század első felében több esetben került változtatásra. A remeket a legény általában saját felszerelésével készítette el. A mestertaksa 25 forint volt. A céhszabályzat nem írja le a remeklés tárgyát, a céhes iratokban is elvétve találtam rá adatot. így például 1820. január 19-én „Tsapó Ádám Remek asszony csizmáját be adta", amelynek értéke 7 forint volt. A csizma részletesebb leírása hiányzik. A remeklés elfogadása, a cehális taksa befizetése és a céhszabályzat ismertetése után a céh rendes tagja lett a remeklő legény. 1779-ben egy évben kétszer, Vízkeresztkor és Úr napján, 1794-től pedig egyszer (Úr napján) lehetett a céhbe állani.

13 A csizmadiákról Szeremleinél olvashatjuk: „Mint jórészben tősgyökeres lakosok, egyháziasságukkal tűntek ki. Már az Ó-templom (1713-23) építésére is adakoztak, a betegek használatára az Újtemplomhoz (1799) pedig ezüst