Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1993/1994 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Céhes szokások Hódmezővásárhelyen. A lakozás

Annak ellenére, hogy a koszorú itt nem avatási szertartás kelléke, érvényes lehet rá Domonkos Ottó azon megállapítása, hogy mint jelkép, a társaság összetartozására utal.

13 A számadáskönyvekből megtudjuk azt is, hogy a koszorú alá kendőt terítettek, 1852-ben ugyanis feljegyezték, hogy „A koszorú alól a kendőt el lopták". Pontos adataink vannak a lakozásra meghívott vendégekről - a koszorú alá adakozókról - hiszen a lakozás bevételeit rögzítve ezek neveit, számát, esetenként foglalkozását is feltüntették. 1836-ban pl. 134 fő adakozott. Legtöbbjüket név szerint fölsorolták, máshol csak foglalkozásukra utalnak: „Három Magyar Tímár Legény", „Mészáros Legény" vagy „Az Üveges Zsidó". A foglalkozások feltüntetéséből látszik, hogy nem csupán a csizmadiák vettek részt a mulatságon, hanem volt közöttük kovács, szabó, szűcs, tímár, takács, kalapos is. Igen nagyszabásúnak látszik az 1852. február 10-én kezdődő lakozás, amely három napig tartott és mindhárom nap bevételét külön jegyezték föl. Az első esti bevétel 132 fő adakozásából tevődött össze, a második estén 103 fő, a harmadik estén 46 fő adakozott. Van példa arra is, hogy a munkabérbe kapott pénzből adott vissza valaki. 1855-ben „Vízhordó Kotsisnak" 12 pengőt fizettek „Ebből 4 pengő a koszorú alá tett". A háromnapos lakozás bevételei azt is jelzik, hogy az utolsó nap már kevés vendég van, ahogy Török Károly írja: „... csak a legénység dáborikál, devernyéz, ekkor aztán véghezvisznek minden dévajságot, övék egész a diófáig, így például a csizmadiák lakozásában a legények azon társuknak, kit a hosszas talpallásban, éjszakázásban elnyomott a buzgóság, lefejtik a lábáról a csizmát, ez szabad, ezért nem lehet haragudni se, - csak arra vigyáznak, hogy el ne vágják a csizma vóczczát..." A lakozás bevételei között az adakozáson túl szerepel még az ökör bőréért, faggyújáért kapott pénz, valamint „Farok Vágásbul bé jött" pénz, melyek minden évben megtalálható bevételek. Volt aki természetben járult hozzá a lakozás költségeihez: 1846-ban „Borotvás Jósef Úrtól kap egy mása hust". A számadáskönyvek tanúsága szerint a bevételek soha nem fedezték teljesen a lakozás kiadásait, a különbözetet elosztották a legények között, így mindenki egy kisebb összeget fizetett rá. Török Károly szerint ezt bánompénznek nevezték. A céhes élet szokásainak kutatása nagyobb figyelmet érdemelne, mint amiben az utóbbi időben része volt. (A Magyar Néprajz VII. Népszokás kötetéből teljesen kimaradt.) A most bemutatott szokás is példa arra, hogy nem csupán a folkloristák, de más területek kutatói számára is értékes adatokat hozhat feldolgozásuk.