Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A szegedi nyári tárlatok alakulásrendje

SZUROMI PÁL A szegedi nyári tárlatok alakulásrendje A szegedi nyári tárlatok históriája némiképp olyan, mint a város folyója, a Tisza. Szehden hömpölygő, mégis kanyarokkal, hullámokkal tarkított. Aki átfogóbb képet akar nyerni e kiállításokról, annak mind az állandóbb, statikusabb, mind a nyugtalanabb, clmamikusabb vonásokat is célszerű figyelembe venni. Kezdjük talán az előbbiekkel. Már csak azért is, mert a szegedi tárlatokban van valami történelmi folytonosság. Ez a rendezvény nemigen méltányolja, hogy itt rendszerváltás történt. Egyszerűen volt, van és lenni akar. Úgyhogy feltétlenül szembetűnő az életereje. Pedig igazában az ország egyik legidősebb képzőművészeti seregszemléjével állunk szemben, amely az idén volt 27 esztendős. Ha meggondoljuk: e bemutatónál csupán a vásárhelyi őszi tárlat korosabb. Elvégre ez utóbbi kiállítás már úgyszólván ott áll a negyedik évtized kapujában (tavaly volt a 38.). Igaz, a művészeti bemutatókat korántsem az életkoruk minősíti elsősorban. Ennek ellenére a szívósságban, az állhatatosságban is egyféle erkölcsi érték lakozik. Akárcsak a hosszabb távra szóló tisztes szemléletben. A szegedi nyári tárlat ugyanis kezdettől fogva a szellemi, stiláris nyitottságra apellált. Itt ugyanúgy becsülete volt a rangosán képviselt realista felfogásnak, mint a legfrissebb, legkorszerűbb stiláris eredményeknek. És tényleg: a hetvenes évek elejéig valami egészséges, szellemi egyensúly jellemezte e bemutatókat. Világosan éreztük: itt az Alföldön vagyunk, Vásárhely közelében, egyúttal a reahsta szemlélet legerőteljesebb vonzáskörzetében. Miként az is kiderült, hogy a szegedi rendezők a legprogresszívebb országos törekvésekkel is rokonságot vállaltak. Mindezzel valami békéltető, hídteremtő szerepet kapott a Tisza-parti rendezvény. De csak a hetvenes esztendők elejéig. Mert hídteremtés ide, nyitottság oda: ettől az időtől alaposan megváltozott a szegedi tárlat szemléleti arculata. Sorrarendre elmaradtak, visszaszorultak innen a helyi és a vásárhelyi alkotók, s velük együtt a természetelvű, reahsta felfogás is defenzívába került. Ami a másik oldalon az avantgárdé, posztavangard művek látványos túlsúlyát eredményezte. Akárhogy is nézzük: ebben az előretörésben egyféle jogos, törvényszerű tendencia érvényesült. Erre az időre tudniillik többé-kevésbé kifulladtak, modorossá váltak a reahsta törekvések., Más kérdés, hogy e pálfordulással Szeged szellemi, erkölcsi pozíciója is jócskán átalakult. Eddig a város és a térség nem csupán rendezője, hanem tisztes résztvevője is volt e kiállításoknak. Mostantól viszont jobbára csak szállásadó gazdája tudott lenni egy országos kitekintésű képzőművészeti rendezvénynek. Ez azonban már kanyar vagy fordulat a nyári tárlatok történetében. És itt a korábbi rendszer kultúrpolitikai bizonytalansága is belép a képbe. Annál