Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Nagy Imre: Bevezetés az alföldi festészet ikonográfiai problémáiba

típusú alkotások a nem mindennapi eseményt, a rendkívüli természeti jelenséget, vagy a fontos személyt vannak hivatva kiemelni a profán, hétköznapi létből és időből. 2) a megőrzési szándék - részben átfedés mutatható ki az első jehemvonással, azonban hozzá keh tegyük, ebben az esetben mindenképpen olyan jellegzetességgel kell számolnunk, amelyet leginkább a nyelvészetből átvett „pohszémikus funkció'' kifejezéssel írhatunk körül. Ez azt jelenti, hogy a műalkotás egyetlen pillanatban több rétegű jelentést hordoz, amely jelentések egymás mellett, sőt egymást kiegészítve lehetnek jelen a műben. Legyen elég itt és most csupán az alföldi festészetben oly gyakori tanyaábiázdlásra hivatkozni: az évek folyamán hányan és hányféle jelentést olvastak ki e műtípusból! 3) a megkettőzési szándék - lehetővé teszi a művész számára, hogy ellenőrizze a természetet. Egyfajta modern szimpatetikus, vagy hasonlósági mágiaként kell értsük ezt. Megfestve a természeti környezet egy részét birtokolom, sőt bizonyos szempontból uralom is azt. Ennek tudatában mindjárt érthetőbbé válik az alföldi festészet nagy közönségsikere, hiszen az európai művészetben a realista törekvések is hasonló funkció betöltésére vállalkoztak. 4) egy csoport vagy közösség érzéseinek kifejezője - a csoport vagy közösség itt éppúgy lehet egy kisebb közösség (falu, törzs, tájegység, stb.), mint emberek nagyobb csoportja (nép, nemzet). A művészet a csoportot, közösséget szimbolizálja és kodifikálja nem csak befelé, a közösség tagjai számára, hanem a külvilág felé is. Fontos itt meg jegyezni, hogy a művészet úgy alakítható és formálható, hogy megfeleljen a közösség kulturális szükségleteinek és igényeinek, ugyanakkor művészete révén a közösség formálható és befolyásolható is. 5) az egyén érzéseinek kifejezője - szinte evidencia értékű kijelentés, ami csupán azért tűnik annak, mert kultúránkban megszokott dolog, hogy a művész saját érzelmeit, érzéseit, vagy felfogását örökíti meg alkotásában. Kitekintve azonban a „magas művészet" elefántcsonttornyából, nem is olyan haszontalan ennek a jellemvonásnak a felemlegetése, hiszen a népművészeti és törzsi művészeti kutatások mára egyértelműen igazolták, hogy a művészetnek e megnyilvánulási formái is egyénekhez, egyéni alkotókhoz köthetők. Az teljesen más kérdés, hogy ezen alkotók nevét figyelmetlenségből, vagy érdektelenségből nem örökítették meg annak idején. 6) Hangsúlyozás - a mindennapi, a profán, a hétköznapi élmény felnagyítása, kiterjesztése és megosztása másokkal. A mindennapos élményeket a művészet képes heroikus nagyságrendben ábrázolni, sőt azt is megfogalmazhatjuk, lehet, hogy ez kötelessége. 7) az előző jehemvonással ellentétpárban a művészet gyengíti, csökkenti a rendkívüli jelenségek súlyát, hogy emberileg elviselhetővé tegye azokat. Ismét az alföldi festészet köréből vett>példával élnék: annak idején a téeszesítés és a tanyavilág felszámolási kísérlete okozta emberi traumák ábrázolásával