Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

NÉPRAJZ - ifj. Lele József: Adatok az 1879. évi szegedi árvíz tápai eseményeihez. Hegedűs István jegyző helytállása

IFJ. LELE JÓZSEF Adatok az 1879. évi szegedi árvíz tápai eseményeihez - Hegedűs István jegyző helytállása „Hajdan a Tisza-táplálta Tápét vízkarjával védelmezte, zárta el a folyó, ... Az utolsó paticsfalú, csömpölyeges faoszlopa házak mostanában tűnnek el végképp."

1 Az 1879. évi szegedi Nagyvíz néven is emlegetett árpuszűtást sokan a Város nyakába is varrták, mivel „A földesúri kapzsiság a Fölső és Közép Tiszát több kanyargással olyképp szabályozta, hogy kiegyenesítette és ezzel fölgyorsította a folyó vizének futását, s rázúdította az Alföld legmélyebb pontján fekvő Szegedre és vidékére.

2 A védőgátat szinte évente magasítani, fejelni keheit, mégsem nyújtott kellő biztonságot. Tápé védgátjainak magasítását a helyi lakosság végezte közmunkában, illetve az ármentesítő társulat emberei, megtelelő szakirányítás mellett. Szükségessé tette ezt a korábbi - 1712, az 1736 és '37 évi, az 1758, az 1765, 1776, majd az 1830, 1853, 1866 évi - árvizek pusztításának emléke. Nagyságát és veszélyességét jelzi, hogy „Az 1830. évi árvízkor a templomban térdig ért a víz."

3 1878 karácsonyára jócskán megduzzadt a Tisza vize, és nemsokára be is fagyott. Mivel a veszély jelei már december elején mutatkoztak, a íálu elöljárói - Szél Antal bíró, Hegedűs István jegyző, illetve Szilber Gyula plébános urak - figyelmeztették a falu lakosságát a veszélyre, s fölhívták a figyelmüket arra, hogy amennyiben a veszély fokozódik, a Tisza gátra keh kiköltözniük. Ugyanakkor a falu fölső határában, Kémes dűlőnél a Tisza gáttól a Szőlők dűlő partos részéig nyúlgátat építtettek, mely munkálatokon gyalogosan, talicskákkal, illetve fogatokkal vett részt a falu népe. Öreg emberek azonban mdni vélték, hogy a Tisza Dócnál veszélyeztethet, mivel ott a legkeskenyebb, legkanyargósabb a meder, tehát az esetleges szakadás veszélye ott fennállhat. Akinek a tápairét partos részein - Lebőn, Pajorban és a Sírhógyben - már volt istállója, az családostul mielőbb átköltözött. Nem egy istállóban több rokoncsalád húzódott össze. Mások, akiknek ezeken a részeken volt földjük, vagy városi bérletük, most emeltek rögtönzött hajlékokat, hogy a veszély ideje alatt meghúzhassák magukat. Csak azt vitték át - élelmet, ruhát, és az állatállományt, - amire föltétlenül szükségük volt. Hasonlóképpen cselekedtek azok is, akik az első figyelmeztetést követően a töltésre költöztek. Nem egy család Szeged felé menekült, de amikor látták, hogy onnan is mennek az emberek, egy részük velük tartott, mások visszajöttek Tápéra, rábízva magukat a sorsuk addigi kányítóira, a falu vezetőire. A gát teljes hosszában egymás után épültek a gyékény-, nád-, illetve deszkabódék, amelyeknek a tetejére gyékényt, nádat erősítettek. Sok asszony a gáton is szőtte a gyékényt, hogy minél több gyékény szőnyeget tudjanak felhasználni a szükséghajlékoknál. Mire a Tisza 1879 március 5-én Petresnél elszakította a gátat, a tápaiak már viszonylag biztonságos helyeken voltak. Sokan tudni vélték, hogy Hegedűs István jegyző összejátszott a város vezetőivel, és azért fölöttük szakadt el a gát, hogy elönti Algyőt, Tápét és a