Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nagy Ádám: Kiállítás Szegeden az aradi múzeum 1848-49-es gyűjteményéből

Különös szálakkal kötődik Arad városa a magyar történelem e szomorúan befejezett korszakához. Különös érzelmeket kelt a magyar emberben a levert szabadságharc eseményeinek itt végződő sorozata, résztvevőinek itt beteljesedő sorsa. Arad, s a tőle nem messze elterülő világosi sík azóta sokat emlegetett jelképpé vált számunkra. A nagy idők nem hagyták érintetlenül a város és környéke embereinek lelkét. Az elnyomatás szigorú rendeletei, ítéletei ellenére félve és féltve őrizték emlékeiket. Nem véletlen tehát, hogy éppen Aradon keletkezett egy gyűjtemény a megmentett tárgyi és írásos dokumentumokból. Természetes, hogy a kezdetben csupán oktatási, nevelési céllal indult gyűjtés, a szoros kötődés miatt, a helyi múzeum alapja lett. Sok tárgyon, haton található feljegyzés, amely megörökíti a tulajdonos személyét, szerepét a szabadságharcban, vagy az ajándékozó nevét s kapcsolatát a múzeumnak ajándékozott tárggyal. Mindezek a korabeli emberek személyes felelősségvállalását mutatják, lelkesültséget, büszkeséget sugároznak. Egyáltalán, szoros kapcsolatukat a ténylegesen átélt, vagy csak a szóban átörökített eseményekhez, jelzi a hagyományőrzés nagyfokú tudatosságát. Aradon először 1867. augusztusában emlékeztek meg az ott kivégzett 13 vértanúról. Országos dalárda találkozó volt ekkor. A résztvevők spontán vágya és akarata hozta úgy, hogy több ezer fős tömeg vonult ki a kivégzés feltételezett színhelyére, ahol egy tizenhárom ágú, kiszáradt eperfával áhítottak emlékjelet. Dalosokról lévén szó, a Szózat és a Himnusz hangjai keretében felolvasták a kivégzettek neveit. A kiegyezés így is éreztette hatását. Az engedély nélküh ünnepségnek, tulajdonképpen tüntetésnek semmi következménye nem volt. 1871ben már kőlapot helyeztek az emlékhelyre. Hamarosan megkezdődött a tárgyak gyűjtése is, elsősorban nyüvánvalóan a „tanuló ifjúság hasznára". A kezdetet egy kis érem- és pénzgyűjtemény jelentette a Városi Gimnázium és Reáliskola évkönyve szerint, amit megvásároltak az 1874. tanév elején. Mivel továbbra is „szorítóan nagy szükség mutatkozott" az ifjúság történelmi tudatának alakítására, a történelmi emlékek gyűjtésére egyre nagyobb gondot fordítottak s a nagyközönség figyelmét is felhívták erre: „A történelmi emlékekben oly gazdag megyében, a számos emléktárgy előfordulásának feltételei között ne feledkezzenek meg az iskola gyűjteményéről". 1881-ben már több száz kötetes könyvtáradományt is kapott a gimnázium. Ettől az évtől kezdve vette át a gyűjtemény kezelését Márki Sándor tanár, aki később neves történészeink sorába emelkedett. 1881-ben más oldalról is lendületet kapott a gyűjtés. Megalakult a Kölcsey Egyesület, amely több más mellett, alapszabályában rögzített feladatának tekintette a múlt emlékeinek összegyűjtését. Ezzel mintegy hivatalosan is kimondták a Szabadságharci Emléktárgyak Országos Múzeuma megalakításának szándékát. Az Egylet titkára, majd alelnöke szintén Márki Sándor volt. Az Egyesületen belül 1888-ban múzeumi bizottságot alakítottak. Egyre célratörőbben szervezték a múzeumot. Kezdetben a Lyceum könyvtárának üveges szekrényeiben áhították ki értő kezekkel a történelem becses emlékeit. Évek során