Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marosvári Attila: Gróf Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta emlékirata

solia meg nem foszthatok. ,,A történelem amellett tanúskodik - fogalmazta emlékirata egyik legutolsó lapján -, hogy az idő elmúlása nem csökkenti az idő távlatában a nemzetek igazi értékeit, hanem ellenkezőleg, végre igazi értékük nyilatkozik, mely saját korukban talán éppen az időbeli közelségnél fogva nem jutott kifejezésre. Minden korszaknak megvan a maga iránya, fölfogása, megvannak kiváló fiai, kik hazájuk boldogulásáért önzetlenül küzdenek, dolgoznak, így megvan helyük a történelemben. A letűnt korszak embere, ha a maga idejében becsülettel megállta a helyét, ha hazáját önzetlenül, hűen szolgálta, emelte, nyugodtan állhat a történelem ítélőszéke elé. Művelt országban éppen úgy megkapja emléke megérdemelt megbecsülését, mint az, ki az újabb esetleg változott kor viszonyaiban fáradozik." E kristálytiszta logikájú, már-már történet ti lozófiai mélységű mondatok akár ars poeticaként is értelmezhetők. Ekkor a szerző célja már nem csupán az emlékek összegyűjtése, s nem pusztán a „ledöntött szobor" helyreállítása, mint az emlékhat korábbi oldalain, hanem a legőszintébb hittel és meggyőződéssel azt akarja bebizonyítani, hogy az igazi értékek bármely államberendezéstől vagy pohtikai konstellációtól függetlenül megmaradnak értékeknek. A gondolatmenet naivitása nyilvánvaló: a politika intézményei legtöbbször nem egy szilárd és következetes értékrend mentén szerveződnek meg, hiszen a politika lényege éppen a mindenkor preferált értékek változékonyságában fedezhető föl. Az esetleges állandóság is messzemenő tartalmi módosulásokkal járhat együtt. Ebből egyértelműen következik tehát, hogy egy alapvetően más fölépítésű és más értékeket magáénak valló pohtikai berendezkedés nem fogja úgy értelmezni és kezelni egy általa megtagadott hatalmi szerkezet egyik vezető politikusának tevékenységét, miként azt saját kora tette. Ám mégis, talán az egész visszaemlékezésben a legmegkapóbb éppen ez a naivan egyszerű és makulátlanul tiszta világkép, amelyet Klebelsberg Kunó életműve középpontba állításával Botka Sarolta fölépített. Az emlékirat minden gondolata következetesen innen indul ki vagy ide tér vissza. Ez persze pontosan dokumentálja azt is, hogy az a kapcsolat, amely Botka Saroltát és Klebelsberg Kunót összefűzte, nem csupán házastársi viszonyt, hanem igen szoros szellemi azonosságot is jelentett. Az emlékirat tartalmi elemzése jóval nagyobb teret igényelne, erre most idő hiányában nem térhetek ki. De az eddig elmondottak kapcsán egy kérdésre mindenképpen választ kell adnunk: mennyire hiteles az a kép, amelyet Botka Sarolta visszaemlékezése elénk vetít? Egyértelmű választ adni csak annyiban lehet, hogy éppen annyira hiteles e portré, amennyire a memoárok általában hitelesnek vehetők. A hitelesség mindig annak függvénye, mennyiben helyettesíthetők be az itt hangsúlyozott jellemvonások és események abba a képbe, amelyet más források és más szempontok figyelembe vétele alapján rekonstruálni lehet. S ha a szükséges egybevetéseket elvégezzük, mindazon esetekben, ahol ez lehetséges, meg kell állapítanunk: az egybeesés tagadhatatlan. Botka Sarolta természetesen a műfaj szabályainak megfelelően nem történeti elemzést készített, hanem visszaemlékezést írt. S mint ilyen, messzemenően szubjektív, lúszen az emlékezet saját