Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marosvári Attila: Gróf Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta emlékirata

le véglegesen, s alkalmam nyílik még majdan egy , azaz visszaéneklésre." Maga csak ennyit tett hozzá: ,,Ugy legyen!" A kézzel írt visszaemlékezés, amelyről Jakobey Istvánné tisztázata készült, három különböző időpontban, tehát három részletben született meg. Az első, legnagyobb terjedelmű rész (a gépelt kézhatban az első száz oldal túlnyomó része) valamikor a harmincas évek végén keletkezhetett. Mivel e részben az utolsó érdemi bejegyzés 1937-re datálható, nyilván közvetlenül ezt követően kezdhetett hozzá a szerző emlékei fölidézéséhez. Kézirata előszavában ezzel kapcsolatban csupán annyit jegyez meg: „Vártam néhány évet a följegyzéssel, hogy a fájdalom köde lejjebb szálljon s ne csak életem elárvultan szomorú keresztjét lássam, de azt is, hogy annak fája valamikor kedvére virágzott. Aztán sokáig pihentek e lapok folytatja -, míg 1953-ban Okányban - kitelepítésem alatt - vettem újra kezembe a tollat, hogy folytassam, miután átszántott rajtunk a háború, megszállás, kommunizmus, kitelepítés, s nem tudhatom, nyomtatott emlék megmaradt-e még ezek után. Belevettem ezért utólag egy fejezetben olyat is, mi köztudomású volt, s mit lapokban, folyóiratokban, életrajzban, lexikonokban mindig föl lehet lapozni." Ez az 1953-ban írt pótlás két tekintetben is elüt a korábbiaktól. Egyrészt amiatt, mert míg a harmincas évek végén írott oldalakon szinte teljes egészében Klebelsberg a főszereplő, addig a 17 gépelt oldalnyi fejezet nagyobb része Botka Sarolta 1944 és 1953 közötti hányattatásáról szól. Klebelsberg személye itt már nem a mindennapok sodrásában idéződik föl, hanem csupán az okányi magány szertefoszló emlékképeként. Ugyanakkor, mint az előszó idézett része is elárulja, itt és ekkor épült be az előző részbe számos olyan, Klebelsbergtől származó, illetve róla szóló idézet, amely eredetileg ott nem szerepelt, kimondottan azzal a céllal, hogy ha a „nyomtatott emlékek" megsemmisültek volna „a háború, megszállás, kommunizmus, kitelepítés" viharaiban, legyen olyan forrásértékű munka, amely megőrzi férje munkásságát. A harmadik rész közvetlenül a kéziratos emlékanyag letisztázása előtt keletkezett, 1964-ben, Szegeden, a püspöki palotában. E néhány oldalnyi szöveg részben összegzés: a halál közeledtét érző idős asszony (ekkor már 87 éves volt!) utolsó erőfeszítése, hogy a férje művén átgázoló jelen és az általa hitt igazság közötti ellentmondást kiküszöbölje, részben pedig még egy utolsó kísérlet arra, hogy megcáfolja azokat a vádakat, amelyekkel Klebelsberg személyét illették. Ekkor egészül ki a visszaemlékezés első változata további idézetekkel, emmellett ekkor kapcsolódik az emlékirathoz egy bő válogatás az 1935-ben kiadott Klebelsberg Kunó pohtikai hitvallása című breviáriumból. A három jól körülhatárolható dátum, amikor Botka Sarolta visszaemlékezése kézirata fölé hajolt, egyben életútja három stációját jelentette. Az első időpontban még a háború felé sodródó ország férje révén közmegbecsülést élvező asszonya, aki már a Klebelsberg halálát követő dicsőítő megemlékezések közepette is észrevette a gombosi politika arculatváltását, amely a volt kultuszminiszter hagyatékának megtagadásával, sőt nem egy esetben megszüntetésével is együtt