Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A társadalmi szegregáció jelei a szegedi zsidóság helyzetében

Kálvária, Feketesas és Mérey utca között állapították meg. Bálint Sándor többféle régies elnevezését ismeri e területnek, mint pl. zsidófertály, zsidó utca és gettó?. Utóbbi a zsidó-elkülönülés, fizikai értelemben vett elzártság nemzetközileg is használatos megjelölésére szolgált. Szegeden a népi szóhasználat mögött, nem annyira a kirekesztés hangulata mint inkább a másság tudomásulvétele húzódott meg. Az a gettó nem volt azonos az 1944-ben létesítettél, mert az a zsidók lakóhelyi koncentrációjának volt mutatója, ugyanúgy mint ma New-Yorkban létezik a kínai negyed; a gettó Szeged zsidónegyedének a létezésére utalt. Ezzel szemben a holocaust teremtette gettó a társadalmi szegregáció mesterséges intézményévé, a biológiai szétválasztást karanténhelyzettel szentesítő politikai eszközzé változott. Több forrás áll rendelkezésünkre a korai időkből, mely tanúsítja, hogy a zsidók betelepülését szabályozó tanácsi rendeletek a lakóhelyi környezet fenti határainak a kijelölésével, azaz a gettó létrehozásával a betelepülés szervességét, és bizonyos társadalmi averziók leszerelését szolgálták. Szeged királyi biztosa több alkalommal felmérette, hogy 1770. óta "a zsidók bevétele eránt minemű szokás volt légyen"8. Eszerint a városban élő zsidók egy kisebb csoportja "se a Felsőségtől, se a tanátstól engedelemmel nem dicsekednek", de akik jelenlétét megtűrték, a toleranciával járó közterhek kiterjesztésének reményében tették ezt. A zsidók nagyobbik részével szemben Szeged a Helytartótanács 1800. évi határozatának megfelelően járt el, azaz a szokásjog szerint, hogy ti. "a zsidóknak számát negyobbítani, a városi kiváltságok jussai alapján, csak a nemes Tanácsnak hatalmában állott". Lakosítási procedúrájuk abból állt, hogy a letelepedni kívánt zsidó "türedelmeztetési jussára" vonatkozó kérelmét benyújtotta a Tanácsnak, majd az megvizsgálta, hogy "a folyamodók tzélja elérésére alkalmatos-e vagy sem". Küldöttséget hoztak létre az itt megállapodni kívánt zsidó személyek és családok "környülállásainak" megvizsgálására, s tapasztalataik birtokában döntött a Tanács. Lényeges vonása volt a befogadási eljárásnak, hogy a türedelmezetti jog odaadásáért senkitől nem fogadtak el hálapénzt és senkire nem vetettek ki illetéket, mintegy hivatalos ösztönzést adva, de legalábbis egyetértést kifejezve a folyamattal. Igaz, a lakossági befogadásról szóló tanácsi végzés önkéntes honorálását, pl. az Ispotály számára felkínált adományokat, nem utasították el. Ilyen előzmények után nem tekinthető váratlannak az, hogy a zsidók városi elhelyezkedésében gyakori volt a szegregációs lakóhelyi struktúrát megbontó területválasztás.