Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

RÉGÉSZET - Lőrinczy Gábor – Trogmayer Ottó: Ismeretlen bronzkori iparművész alkotásai

négy oszlopfülű edényünkhöz. így Banner János rekonstrukcióját félreérthetőnek kell tartanunk. Külön típust jelent tehát az öblös hasú, fényezett felületű amphora, melyen, ha úgy akarjuk négy pszeudókiöntőcső, ha úgy akarjuk négy hengeres oszlopfül van. Kiképzésük, Túrkevén is és Csanyteleken is teljesen azonos. Ezek olyan ritka formák, amelyek a tízezres nagyságrendű bronzkori edényanyagban csak néhány tízezreléket képviselnek. Az edények kiképzése és díszítése oly mértékben rokon, s ugyanakkor oly mértékben egyedül álló, hogy fel kell tételeznünk, a túrkevei és a csany teleki edény ugyanazon gölöncsér kezéből származik. így beszélhetünk bronzkori iparművészről, aki valószínűleg különleges célra állította elő ezeket az edényeket. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy példaképét honnan vehette, csak feltételezhetjük, hogy mükénéi fémedények lehettek előképei. Természetesen egy sír alapján nem lehet megítélni a temető egészének időrendi, társadalmi, ha úgy tetszik politikai vagy történeti szerepét. Hangsúlyoznunk kell, hogy az általunk vatyai kultúrába sorolt temetőnek legalább ezer sírja elpusztult. Az ásatás során a bányagödör két szélén sikerült sírokat feltárni. Ismerve a vatyai temetők nagy sírszámát, feltételezhetjük, hogy további több száz sír helyezkedik el a bolygatatlan felszín alatt. A 83, sír leleteit értékelve megállapíthatjuk, hogy számos idegen elemet tartalmaz. Az az időszak, amikor a vatyai kultúra dél és kelet felé terjeszkedik valószínűleg a kultúra középső idejére tehető. Az itt talált szomszéd és idegen elemek, mint már korábban is említettük, arra utalnak, hogy a szomszédos népességekkel, elsősorban a Maros kultúra népével intenzív kapcsolatot vettek fel. Mindmáig rejtély, hogy miért nem kerülnek elő a Maros kultúra településein vagy esetleg temetőiben olyan nagy számban vatyai importedények, amilyen nagy számban a Maros kultúra kerámiáját megtaláljuk a vatyai leletanyagban, akár Kelebián, akár Bakson, akár Csengelén. Az az idegennek tűnő etnikum, amelyet a csontvázas temetkezések kapcsán már elemeztünk, - melynek ülő sírjai egy egészen különleges temetkezési formát mutatnak - úgy tűnik, két generációt ölel fel. Esetleg, és az esetlegességet hangsúlyoznunk kell, a vatyai kultúra utolsó periódusában éltek. Emez nem zárja ki természetesen, hogy a korábbi időszakokban ezek a kapcsolatok nem lehettek volna intenzívek. A kapcsolatok jellegéről semmit sem tudunk mondani. Beházasodottakról, befogadottakról avagy rabszolgákról, kényszerrel odahurcoltakról van-e szó. Az előbbi feltételezés valószínűbbnek tűnik, hiszen saját kerámiájukat hozzák magukkal, sajátos temetkezési szokásaikkal együtt.