Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

MŰVÉSZET- ÉS IPARMŰVÉSZET-TÖRTÉNET - Szuromi Pál: Átváltozások, Gulácsy Lajos iróniája

ra, egyben a modern művészi lét paradox állapotának kifejezésére. Gondoljunk csak Cezanne,Picasso vagy Rouault bohócaira, s máris egy sajátságos korjelenségnél vagyunk. Amibe Gulácsy alakjai is nyilvánvalóan beletartoznak. Még akkor is, ha a magyar alkotó némileg más módon jutott el e különös figurák felfedezéséhez. Igaz, van egy közös pont, ahonnan mindkét irányba motivációk érkeztek. És itt Watteau Gilles

ére gondolok: egészében pedig a francia rokokó által közvetített nosztalgikus, játékos életérzésre. Gulácsy művészi gyökerei azonban mélyebbre hatolnak. Nem elégszik meg az olasz kisvárosok romantikus, sejtelmes hangulatával vagy a távlatos, egzotikus tájak szépségeivel: neki személyes, kollektív kapcsolatokra is szüksége van. így jut el a különféle középkori vallásos, zarándok csoportok ábrázolásához, amelyeknél a természeti környezet misztikája magához idomítja a hívők seregét. Természetesen a művész sem hiányzik e szituációkból. Valószínű ugyanis, hogy az Önarckép szerzetesruhában című kompozíció ugyanebből az élménykörből vezethető le. A mi szempontunkból azonban fontosabbnak tűnik egy másik kollektív jellegű megmozdulás. Amely keresztül-kasul átjárta a középkori- és reneszánsz világot, s amely világszemléletileg, hangulatilag pontosan ellentéte az előbbi vallásos körmeneteknek. Egyszóval: a karneváli ünnepségekről van szó. Úgy hiszem: ez az a szellemi csomópont, amit nem lehet megkerülni, ha értelmezni akarjuk Gulácsy ironikus, játékos szemléletét. Mihail Bahtyin, a kiváló szovjet irodalomtudós Rabelais kötetében mélyenszántó elemzést kapunk a karnevál ünnepekről, egyben a középkor reneszánsz népi neveléskultúrájáról. Kiemelem itt, hogy ezek a vidám rendezvények úgyszólván mindenben ellentmondtak a hivatalos világ konvencióinak. Hisz a karneváli gondolkodás ugyan-