Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)
TÖRTÉNELEM - Giday Kálmán: A szegedi szecesszió általános problémái
adó palotája. Átalakult a Bartók tér 5 palotával, a Dugonics tér, de jutott egy-két palota a nagyállomás vidékére is. A Szent István téri víztorony megépítése tette lehetővé tulajdonképpen, hogy a korszerű magasnyomású vízvezeték-rendszer egészen a Nagykörútig kiterjedjen, a korábbi Kiskörút helyett. A szegedi építészek közül néhányan Budapestre költöztek: Rajner Károly és Szivessy Tioor, ugyanakkor Szegeden lelt otthonra az orosházi születésű Magyar Ede és a szabadkai Raichl Ferenc. A város lakossága 1880-1910 között mintegy 30000-rel növekedett, a palotaépítés azonban csak a nagy- és középpolgárság részére teremtett 4-6 szobás lakásokat, vagy a középosztály szintén erőteljesen gyarapodó többezres tömegének 2-3 szobás, fürdőszobával is felszerelt kényelmes lakást. Gyarapodott ugyan a kispolgári és jobban kereső szakmunkások rendelkezésére álló lakásállomány is, 250 új egyemeletes és félemeletes ház készült általában 4 kétszobás lakással, ahol a közös WC a folyosó végén volt, de feszítőén jelentkezett a munkáslakások hiánya. A telkek nagyrésze Szegeden és Újszegeden egyaránt a város tulajdonában veit, a város Lázár György vezette tanácsa az anyagi erőket s Fogadalmi templom, a rókusi és újszegedi templom építésére és a Széchenyi tér szobrokkal való díszítésére koncentrálta. A tervszerűtlenség következménye, hogy a körtöltésen kívül is megjelent két kisebb lakótelep-nyomortanya . A szecesszió szakított a történelmi stílusok oszloprendjeivel, pilléreivel, ablakpárkányaival, de korántsem alakított egységes új stílust. Nagy hatása volt Lechner Ödön magyaros stíluskeresésének, mintegy tíz épületen találjuk meg ennek a hatását. Az építészek a festőkhöz és szobrászokhoz hasonlóan igyekeztek nyugat-európai tanulmányi utakkal szélesíteni látókörüket, így találkozunk éppen s legjobbaknál spanyol, francia hatással is, de van köve-