Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

SZEGEDI PORTRÉK - László Gyula: Vinkler László rajzairól

dása, merevsége vagy rugalmassága, rideg egyenes vagy kecses hajladozása a test formavilágát úgy tudja érzékeltetni, hogy azt is érezzük, ami nincsen megrajzolva: a forma lélegzetvételét, lüktetését. Ehhez azonban ecset vagy toll kell, az £róka egyenletes vonala e szempontbél közömbös - a mozdulat lendületét irja elénk, egy profil sugárzását, de az árnyalatok gyengédsége elhalványodik benne. Kos, Vinkler László vonalai mozdulatidéző, objektiv vonalak. Egyenletes biztonságuk nyugalmat sugall s igy még a viharzó mozgásokban is valamiféle csend ölt testet. E ketősség: a mozdulat heve és az előadás nyugalma teremt e rajzokban feszültséget. Az ösztön és értelem ötvöződik be

nnük

. Van azonban e képzőművészeti kis remekekben, ami kérdést vet fel. Ezeknek a kérdéseknek adtam hangot a nagyközönség előtt is, amikor Vin

kl er Lászlóval beszélgettünk művészetéről. A művészi alkotás ugyanis a szemlélőben fejeződik be. lem akkor kész, amikor a mester utolsó kézmozdulatával a végére ér, hanem a nézőben, a szemlélőben. "Mert, jaj csak az vagyunk, aminek látszunk" /Illyés Gyula/. Kérdés, mi az, ami Vinkler Lászlóból a nézőben életre kel? Ebben a feszültségben alakul ki Vinkler László drámája, igazi görög sorstragédia. A néző ugyani s nem aszal a tudással és mély élménnyel nézi a görög rajzokat, amint amivel ezek Vinkler László keze nyomán rajzlapra Íródtak! A nézőt a szépen hajló vonalak egyenletes biztonsága, a testek érzéki szépsége, a görög mezítelenség sugárzása ragadja meg a rajzokból, Vinkler László csodás görög életélménye nélkül ! Ő talán hitt abban, hogy a görög archetipus a mai emberben is él. Ez igaz is, de formájában már nem görög, hanem XX. századi. Talán éppen a magáramaradottság-érzése volt az oka annak, hogy olyan reflex-szerű együteműséggel kapcsolódott a XX. század művészetének váltóáramába. Csodálatos magatartás: a XX. század szellemi viharában megmaradni a görög ember tisztaságában. Szoktam mondani: mi