Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

SZEGEDI PORTRÉK - Baróti Dezső: Sík Sándor emlékezete

eredetibb tehetségét látták benne, most azonban amikor már némi távlatból tekinthetünk vissza pályájára, azt sem nehéz észrevennünk, hogy a harmincas évekig még csak a kisebb részét mondta el annak, ami valóban jelentős költővé teszi. Költészetének katolikus vonásait Rónay György egyik szép tanulmánya már alaposan megmutatta, ugyanő röviden bár, még arra is utalt, hogy Sík Sándor a harmincas-negyvenes évek teológiai irányain messze túlmutatva, már akkor a vallásosság néhány olyan modern gondolkodójához került közel, mint amilyen például majd csak az ötvenes évek táján feltűnt és azó~ ta is nagyhatású Teilharú de Chardin volt. /I. m. I. kötet 7-21./ Kérdés marad azonban /s ez a kérdés bármilyen elkötelezett költészettel kapcsolatban felmerül, legyen az vallásos vagy vallástalan/, vajon az ilyen költészetek mondhatnak-e valamit azoknak is, akik nem osztják elkötelezettségük ideológiáját. Erre a kérdésre sokan határozott nem-mel válaszolnak, de ha igazuk lenne, akkor le kellene mondanunk sok más között a hindu Védák, a középkori himnuszok, a protestáns zsoltárok vagy az olyan modern katolikus irók széleskörű befogadásának lehetőségérői, mint például a Sík Sándort is inspiráló francia Paul Claudel vagy Francis Jammes veit, s vélük együtt, a szakrális inspirációja képzőművészet és zene nagyjairól, más szóval kulturális örökségünk nem csekély részéről. A probléma mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, az elkötelezett műveket az elkötelezettségüket nem vállaló olvasó ugyanis csak akkor fogadhatja be zavartalanul, ha azok valamiképp túlmutatnak íróik ideológiáján. Az igazi műalkotás mindig több irányban nyitott. Sík Sándor költészete ilyen, több irányban nyitott költészet és nem én vagyok az egyetlen, aki úgy látja, hogy a korábbi útkeresései után leginkább épp a szegedi évektől kezdve vált olyan költővé, aki nem katolikus olvasóit is érdekelheti. Igaz, közben egyre inkább elkomorodott körülötte a vi-