Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György: Az ópusztaszeri emlékpark etnobiológiai és természetvédelmi feladatai
következik a temető, amelyet gyümölcsfák diszitenek. Ettől északra a kertészlak, előtte a zöldségeskerttel, végül is a nyugati oldalt északon a "baromfiudvar zárja le kerek ólakkal. Érdekes az egyes kertekben a növények rendszere is. Lélegzetelállítóan érdekes, mennyi mértani szabályosság és fenőlégi ai szépség ven a gyümölcsfákkal beültetett temetőben. A középkori kolostorban gyógynövény volt a rózsa és a liliom is. És csak később lesz a gyógynövénykertből virágoskert, rózsakert és diszkért. Magyarországon az első kolostor Pannonhalmán épült, még Géza fejedelem idejében. De Pannonhalmán semmiképpen sem lehetett freina megvalósítani azt a szép szabályos kolostori rendszert, amely a St. Gallen! tervrajzon elérik tárul. A geológiai adottságok miatt csak a templom és a zárda fér el, tehát a kert és a gazdasági épület távolabb létesülhetett - ha létesült -, amit a mai botanikuskert látszik bizonyítani. De sajnos sem arról, ami Pannonhalmán, sem ami a többi középkori magyal' kolostorkertekben megvalósult, semmit nem tudunk. Hog;/ ópnszt asz erén is volt ilyen kert, az szinte bizonyosra tehető /a pannonhalmi apátságnak a közeli tiszai Kanizsán voltak halászai, s igy a kapcsolat fennállt/. E tájon is meglévő kertben az évszázadokon élő' latin növénynevek itt formálódtak magyal' hangzású alakká: ruta, zsálya, zsázsa, liliom, rúzsa stb. Persze mindez bizonyítható is volna az épusztaszeri monostor feltárásakor vett talajminta poilenanalizisa segítségévei. Az itteni templom külföldi kapcsolatrendszeréből, s más tényekből logikusan következik, hogy nem szabad idegenkednünk a mai őpusztaszeri emlékpark megfelelő mozaikjaiban olyan virógkuitúra telepítésétől, amely szorosan kapcsolódik ősi kolostoraink kertkultúrájához. Megfontolandó egy gyógynövényeket bemutató rendszer kialakítása is, annál is inkább, mert ennek hagyományai találkoznak a körnj'ék közelmúltjának tapasztalataival. Pusztaszer Mtuikástelep és a környező tanyák körü-