Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A szürrealizmus iróniája
Szuromi Pál : A SZÜRREALIZMUS IRÓNIÁJA Közismert szólás; néha az utolsókból lesznek az elsők. Sőt az is előfordul, hogy ez az előkelő, meghatározó poziciő hosszabb távon is érvényben marad. Ezt látjuk az egyetemes szürrealizmus esetében is. Tudjuk: sorrendben az utolsó aV an t garde mozgalommal van dolgunk, ám mind a mai napig nem lett belőle hűvös, "kipipálható" művészettörténeti kategória Ellenkezőleg. Nincs még egy modern irányzat, amelynek szellemisége elevenebben hatna a kortárs művészetben, mint éppen a szürrealizmusé. Gondoljuk csak meg: mind a montázstechnika mind a műfaji kontamináció elsősorban innen terjedt ezét a legkülönfélébb ágazatokba. Ahogyan napjaink ironikus, groteszk szemlélete is többé-kevésbé ebből a forrásból töltekezik* E sajátos látásmód természetével nemigen foglalkozik a szakirodalom. Legfeljebb annyit olvashatunk: a mozgalom képviselői előszeretettel idéznek meghökkentő, bizarr, fanyarkás látomásokat. Vagyis a szürrealizmusban kevés helye van a klasszikus értelemben vett szépségnek és tragikumnak, a harmóniának és nyugalomnak. De annál többször találkozunk komplex, tcbbsikú esztétikai képletekkel. A fenséges és a groteszk összefonódásával, a drámai és humoros elemek párosításával. Hogy mindez némiképp a modern művészet egészére is jellemző? Szó se róla. Ennek ellenére a szürrealizmus esztétikai dimenzióit tartom a legszélesebbnek, legösszetettebbnek. Aki tehát árnyaltabb képet akar formálni e törekvésekről: nem hagyatkozhat csupán a művészetelmélet általános, ha gyoniányos nézőpontjaira. Maguk az alkotók, a konkrétabb tények is ezt követelik tőlünk. Mert a szürrealizmus természete koránt sincs kimerit
