Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Lengyel Mária: Papdi György élete és munkássága /1900-1948/
év azonban itthon találta, mint a Szegedi Kenderfonégyár munkását. Itt azonban a háború után egymást követték a munkabeszüntetések. 1923-ban hosszantartó sztrájk robbant ki. Ebben a kemény küzdelemben a munkások lelkesítője, a .. harc szervezője és vezetője a már nagybeteg Szabó János volt, akinek többek között olyan segítőtársa volt, mint Papdi György. Hiába volt a munkások országos méretű gazdasági és politikai szolidaritása, harcuk Wimmer Fülöp vasökle alatt elbukott. A sztrájk vezetői közül többeket elbocsájtottak, köztük Papdi Györgyöt is. Újra kenyér nélkül maradt, s ilyenkor mindig Mária nővére családösszetartó gondoskodására szorult. Az állandó létbizonytalanság miatt családalapításra gondolni sem mert. A sok nyomor és megpróbáltatás sem tudta megtörni hitét, annál nagyobb energiával vetette magát a munkásosztály ügyének szolgálatába. Gyenge fizikumát erős akarat tartotta össze, mely rendkívüli intelligenciával párosult. Előadásai, szemináriumai, eajtópublikációi - és mint később kiderült, versei - telve voltak a munkásosztály győzelmébe vetett hitével. Papdi Györgyöt nemcsak a munkásosztály helyzete aggasztotta, hanem a parasztszegénység sorsa is, melyből maga is vétetett. A szegényparasztok életét magáénak vallotta, és meggyőződéssel állította, hogy a munkások és parasztok testvéri egysége nélkül, egyetlen társadalom sem tarthatja fenn magát. Ezt a meggyőződését versében is megfogalmazta: "És felsikolt az éhes város, Ha a testvér kezek össze nem érnek." Jó kapcsolata a tanyák népével, nagy segitséget jelentett abban az időben a börtönökben és internálótáborokban sínylődő elvtársak nyomorban élő hozzátartozóinak megsegítésére. A Szeged környéki parasztság a Vörös Segély keretében, természetbeni juttatással, /liszt, tojás, szalonna stb./ sietett munkástestvéreinek segítségére. Alig lábolt ki az ország az első világháború által teremtett nyomorúságból, amikor az egész világot elöntő gazda-