Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: A szegedi SZDP vezetők tevékenységének baloldali kritikája 1930-ban

tömegeink szétszóródtak, csüggedezók,/!/ fásultak és kényte­len-kelletlen minden rosszba belenyugvók." Ugyanakkor elis­merték, bogy I929 nyár végétói Lájer "minden eret a válasz­tások előkészítésére próbált koncentrálni," elrendelte a VB mindennapos ülésezését, de azt a "cselekvés teréről hamaro­san letolta. Egymaga tett, vett, tárgyalt, intézkedett, ahogy azt már régebbről megszokta. Elosztogatta a területet a li­berálisok között... Ezek csak a legjobb kerületekben akartak fellépni. Végre is mindent kiverekedtek maguknak. A jelölé­sek körül sokáig keverte a kártyát a titkár: ...Az összeve­zetőség az utolsó pillanatig semmit sem tudott a jelölésről. k jelöltek névsorát csak akkor terjesztették eléje, amikor már az ajánlásokat is benyújtották, vagyis későn. Csak a fen­tebb ismertetett környezete nem panaszkodhatott a jelölések miatt. Ezek jórészt be is jutottak a közgyűlésbe." Mindennek eredménye lett, hogy a Móravárcsban is vereséget szenvedett az SZDP lista. Alsóvároson pedig "alig néhány szavazattal bu­kott meg a listán. De szavazóink még voltak a Somogyi tele­pen, a város másik végén, ... ha akadt volna valaki, aki au­tóbuszt vas* autót szerez, azzal a diadalt biztosíthatta vol­na s tártnak." A dokumentum szerint a szegedi 3ZD? ceűny'a vereséget szenvedett a törvényhatósági választáson, ezért azután "né­hány nappal az építőmunkások vezetősége értekezletet hívott egybe, amelyen meg is jelentek a párt számottevő tagjai. 3­zen az értekezleten egyhangúlag határozták el, hog;- "a leg­közelebbi össsvezetcségi ülésen a titkárral és e VS-vel szem­ben felvetik a bizalmi kérdést. Maga Valentiny... is leple­zetlenül és általános helyeslés közben fejezte ki véleményét, hogy Lájer Dezső nem töltheti be többé Szegeden s párttitká­ri állást." Mint tudjuk, a november 15-án megtartott össsve­zetőségi értekezlet a bizalmatlansági indítványokat elfogad­ta. A dokumentum szerint erről Lájer "kötelességszerűen meg­tette a központba jelentését", aminek eredményeként Bajor Ru-

Next

/
Thumbnails
Contents