Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984
NÉPRAJZ - Juhász Antal: Faragó specialisták és kézműves mesterek
Ezúttal azt kívánom bemutatni, hogyan alakult ki a famegmunkáló specialisták rétege, mi volt a szerepe a lakosság ellátásában és milyen volt a viszonya a kézműves mesteremberekhez. Ismert, hogy a XIX. század első felében egyre nőtt a jobbágyparasztok zselléresedéae, ami azt eredményezte, hogy a zsellérsorba süllyedt jobbágyfiak kézművességgel, többek között furó-faragó tevékenységgel igyekeztek keresethez jutni. Többségük nem tudta vállalni a céhbe lépéssel járó költségeket és föltételeket, ezért kontárnak minősült. A tőkés agrárviszonyok között, tájanként más-más arányban folytatódó elszegényedés újabb paraszt származású elemeket sodort a mezőgazdaságon kivüli jövedelemszerzési források felé. Mivel a kibontakozó magyarországi gyáripar ezeket a szegényparaszti rétegeket nem tudta - nem is tudhatta! - mindenünnen fölszivni, sokan az iparűzés terén kerestek életlehetőséget - anélkül, hogy valamilyen mesterségben képesítést szereztek volna. A magyar gazdaság- és társadalomfejlődésből igy egyenesen következik, hogy a XVIII-XX. században az országban jelentős számú képesitetlen parasztspacialista dolgozott. Számuk becslésünk szerint a fafeldolgozó iparban volt legnagyobb. A helyzetkép másik összetevője az, hogy a képesítés nélküli famegmunkáló specialisták tevékenységére a társadalomnak szüksége is volt. Részint olyan igényeket elégitettek ki, amelyekre a céhes kézművesek nem dolgoztak, pl. favíllákat, a kenderfonáshoz orsókat, tetőfedő zsindelyt készítettek, részint olyan vidékeket láttak el termékeikkel, ahol kevés céhes iparos működött, vagy nem voltak meg a feltételek egyes fafeldolgozó ágazatok kibontakozásához. Számos famegmunkáló 3peeialista tevékenykedett a céhekbe tömörült ács-, asztalos-, bognár-, kádámesterek műhelyeinek körzetében is. Fennmaradásukat ott az tette lehetővé, hogy másfajta rétegek számára dolgoztak, mint a céhbeli mesterek. Ilyen gazdasági, társadalmi, ellátási körülmények magya-