Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1983.

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nagy Vera: Hódmezővásárhelyi céhbehívótáblák

vácsok 1777-ben. A 19. században a céhek száma 11-re nőtt, amelyek közül újaknak tekinthető a molnárok és ácsok céhe, a kalaposok céhe és 1848-ban a fazekas-céh. 4 A kézműipar fejlődését elsősorban a helyben rendelkezésre álló nyersanyagok szabták meg. A 18. században az egyik legfontosabb nyersanyagot az állattenyésztés - a szarvasmarha- és juhtenyésztés - szolgáltatta, amely a többi alföldi mezővároshoz hasonlóan Vásárhelyen is nagy jelentőségű volt. A bőr, a prém, a gyapjú alapvető nyersanyagai a csizmadia-, timer- és szűcsmesterségnek. A 18. században kialakult vásárhelyi fazekasmesterség alapját szintén helyi nyersanyag adta. Ezek a termékek távolabbi piacokra is elkerültek, mig a molnár-, ács-, faragó-, asztalos- és kovácsmesterség elsősorban a helyi szükségleteket elégítette ki. Az egész Alföldre, igy Vásárhelyre is jellemző, hogy csak a mindennapi szükségleteket kielégitő iparok alakulta* ki: a parasztság ruházatát előállitó iparok, a háztartást edényekkel ellátó fazekasság, az építkezéssel kapcsolatos ács-, asztalos- és lakatosipar, a gabonatermeléssel kapcsolatos molnáripar, a földműveléshez szükséges eszközök készitését végző kovács - és bognáripar. ^ Úgy gondolom, hogy a céhbehivótáblák bemutatásához szükséges volt a vásárhelyi céhek rövid ismertetése, hiszen a táblák, ezek tárgyi emlékeinek egy csoportját alkotják. A céhbehivótáblák tulajdonképpen egy-egy céh jelvényei voltak. A cóhmcster ennek körbeküldésével hivta össze a céhtagokat a rendszeres gyűlésekre vagy rendkivüli események alkalmával, pl. temetésre. Az üzenetek közvetítése a "táblajárás" útján történt úgy, hogy a legfiatalabb céhtag, a "szolgamestör" vitte a táblát, vagy pedig a mesterek egymásnak továbbították mindig a legközelebb lakóhoz, pontosan megszabott lánc szerint, gyakran a tábla belsejében elhelyezett névsor alapján. Erre utasit a vásárhelyi molnárcéh táblájának felirata: "Tábla