Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1982

TÖRTÉNELEM, IRODALOM-, MŰVÉSZET- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Marjanucz László: Takács Ferenc politikai pályája 1944-ig

szággyűlési képviselőnek választották a kormánypárti Tas­nády Nagy András igazségügyminiszterrel szemben. Az Alföl­dön korábban is népszerű, az 3ZDP-ben nagy tekintélynek ör­vendő politikus képviselőségével egy csapásra országos hir­névre tett szert. Reformelképzeléseit a képviselőház ülés­termében fejthette ki, beszédei - az előadó kitűnő stílu­sának és debattöri tulajdonságainak köszönhetően - élmény­számba mentek. Első képviselői előterjesztésében felszólította a kor­mányt, hogy "készítsen elő gyökeres földreformot, mondja ki a feudális jellegű egyházi és világi nagybirtokok megszün­tetését, a birtokmaximum megállapítását, életképes kisbir­tokok létesítését". 1936-ban saját költségén Dániába uta­zott a szövetkezeti kérdés tanulmányozása végett. Utjának tapasztalatairól itthon cikkekben, előadásokban számolt be. A dán és a magyar valóság között kontraszt élessége ösztön­zőleg hatott rá a parlamenti vitákban. Az új választójogi törvényjavaslat tárgyalásakor demokratikus reformok megho­zatalára próbálta rábírni az uralkodó osztályt, mert szerin­te a javaslat nagyon mostohán bán a parasztsággal." A vá­lasztójogon keresztül - mondja - a nép gazdasági nyomorá­tól akar szabadulni. A gazdasági nyomorúság letöri a nép lel­kében az igazságba vetett hitet, a törvény tiszteletét. A­zért tud a demagógia rést ütni, mért már nem biznak abban, hogy alkotmányos eszközökkel célt érjenek." Érveinek alátá­masztáséra "anyaggyűjtő" országjárásra indult az északi me­gyékbe. Mentelmi joga ellenére a csendőrök és főszolgabírók napokig bezárva tartották; szuronyok hegyén kellett politi­zálnia a szó szoros értelmében. Kiszabadulása után azonban tovább gyűjtötte a "tanyabokrok, a kisparasztság és a föld­munkásság tarthatatlan helyzetét feltáró bizonyítékokat". Nem szünetelt ezidő alatt pórtmunkéja sem: az SZDP ve­zetősége a Hódmezővásárhely székhellyel felállított kerüle­ti Alföldi Titkárság vezetésével bízta meg. 1938-tól kezdve

Next

/
Thumbnails
Contents