Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.

Éremtan - Nagy Ádám: Csongrád megyei numizmatikai lelőhelyek statisztikai adatai

Nagy Ádám: CSONGRÁD MEGYEI NUMIZMATIKAI LELŐHELYEK STATISZTIKAI ADATAI Az adatgyűjtést a mai Csongrád megye közigazgatása alá tartozó helységekre vonatkozóan végeztem el. A leletkataszterbe fölvettem mindazokat a leleteket lelőhely szerint, amelyeket 198o. januér l-ig beleltóroz­tak vagy listóba foglaltak, ill. eddig az időpontig nyom­tatósban közöltek, a szóbanforgó pénz korára való tekintet nélkül. Adatgyűjtést végeztem tehát a Csongrád megyei múzeumi szervezet minden múzeumában, a numizmatikai és a régészeti leltárkönyvek alapjón. Összegyűjtöttem a forráspublikációk­ban, a numizmatikai és a régészeti szakfolyóiratokban kö­zölt adatokat, valamint a MNM Éremtéra kéziratos leletka­taszterében található, megyénkre vonatkozó adatokat. Saj­nos ezideig nem terjedhetett gyűjtésem az ország többi mú­zeumi gyűjteményére, ahol előfordulhatnak megyénkből szár­mazó leletek, szórványok. Mindössze egy ilyenről van tudo­másom: egy kisteleki leletről vagy lelettöredékről, amely a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumba került. Egyelőre nem került feldolgozásra a régebbi történeti irodalomban, va­lamint az újságokban előforduló leletek sokasága, amelyek forrásértékének elbírálását még több bizonytalansági ténye­ző nehezíti. De teljes körű feldolgozás esetén - ez a cé­lom - ezekkel is számolni kell. Általános tapasztalatom az, hogy sem a leltárkönyvek­ben, sem a publikációkban nem törekedtek a pénzek pontos meghatározására. Nem elég ugyanis azt leírni pl. egy római pénzről, hogy melyik császár verette, vagy egy Árpád-házi pénzről, hogy melyik királyunké volt. Mindenképpen szükséges vagy részletesen leírni a pénzt, vagy valamilyen éremhatározót használni, mert a későbbi a­zcnosítás, visszakeresés /esetleg a pénz hiányában/ csak

Next

/
Thumbnails
Contents