Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.

Régészet - Horváth László: A kiszombori bronzkori telep

intenziv művelés alá, igy a -3o cm-nél mélyebb rétegek mór hitelesnek tekinthetőek. Eisó szelvényünkben -4o cm-nél jelentkeztek az el­ső gödörfoltok. Összesen hat, részben egymásba vágott hulladékgödörrel találkoztunk itt. A gödrök gazdag és jelentős kerámiaanyagot szolgáltattak, köztük több kie­gészíthető edénykét. -9o cm-ig három járószintet sikerült elkülönítenünk és -llo cm-nél találtuk meg a bolygatatlan altalajt. Második szelvényünk ennél lényegesen kevesebb objek­tumot és leletet szolgáltatott. E két szelvény kiásásé­nak legfőbb eredményeként sikerült meghatároznunk a telep keleti szélét. Közben tovább folyt a gabonatároló vermek ásása a markológépekkel, amelyek sajnos jelentős pusztítást okoz­tam. A 7. gabonatároló mélyítésekor kb. 4o cm-re a fel­színtől égett réteget bolygattak meg. A telepvezető engedé lyével körülástuk és kibontottuk ezt a kis objektumot. É­gett agyagházfal-töredékek között három edényt bontottunk 2 ki egy 1/2 m -es körzetben. Ezek közül az egyik a Szőreg­prejámosi kultúra korai fázisóba sorolható kétfülű Dögre, a másik egy ettől a kultúrától idegen edény. Nyaka éles törésben válik el a hastól, amelyet függőleges vcnalköte­gek és apró, plasztikus bordák díszítenek. Pontos párhuza­mát nem sikerült találnom, hasonló jellegű edények van­nak a dunántúli mészbetétes edények kultúrájában, de ha­sonlókkal találkozunk a hatvani kultúrában is. A bolyga­tott felszín nem tette lehetővé, hogy az objektum jelle­gét pontosan meghatározzuk. Először egy összedőlt és le­égett ház romjaira gondoltam, hiszen az előbb említett két edény teljes épségben feküdt a felszínen és hulladék­gödör nyomát sehol sem észleltünk a környéken. Ezért, a­miior néhány hét szünet után folytatódott az ásatás, itt, közvetlenül a 7. gabonatároló mellett nyitottuk meg

Next

/
Thumbnails
Contents