Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1980.

Új- és legújabb kor történet - Nagy Miklós: Adalékok a szegedi járás „homoki” községeinek kialakulásához

nyitásával Indulhatott meg. Az új községeket igazgatásilag az ekkor kialakított szegedi járásba osztották be, amely a volt szegedi köz­igazgatási területeken kivül a torontáli feketeföldu vi­déket és a kiskundorozsmai homoki tanyavilágban már 1948­ban létrejött Üllést, illetve az 1950-es alakulású Bor­dányt, Forráskutat és Zaombót foglalta magában. I950 után jelentős beköltözés indult meg a kijelölt községi belterületekre, amelyekből a nagyarányú építke­zések nyomán kifejlődtek a községek a civilizált élet szükséges kellékeivel. A községi tanácsok szervező és ellátó tevékenységének eredményességét bizonyítja, hogy a 60-as évek második felére sikerült szinte városiassá tenni az új községek arculatát. Belterületeik mind az életszínvonal, mind az életmód tekintetében a régi fal­vak fölött állnak. Erdei Ferenc kifejezésével "urbanizált lakótelepek w-ké váltak. A tanyarendazer a közaégek fejlődéaével terméazeteaen nem azűnt meg, annak ellnére, hogy a fejlődéa ebbe az irányba mutat. A azegedi járáaban ia találkozunk olyan jelekkel, amelyek ennek a települéaformának az alkalmaz­kodóképességét mutatják. A villamosítáa például, ami, a tanyai élet legsúlyosabb hátrányát azüntette meg, ugyan­akkor a tanyai települéaformának egyik legfontoaabb tartó­sító tényezőjévé vált.

Next

/
Thumbnails
Contents