Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1979.

Trogmayer Ottó: Bevezető

Gallé László, kedves munkatársunk hat évvel ezelőtt java­solta, hogy a múzeum munkatársai a Múzeumi Hónap során számol­janak be újabb kutatásaikról. A különböző szakterületek kutatói így megismerhetik egymás eredményeit, mód nyílik arra, hogy a múzeumi szervezet tudományos súlyát felmérjük, s egyúttal tájé­koztathatjuk a megye érdeklődő kutatóit is munkánkról. Ez utób­bi lehetőség sem mellékes, hiszen Csongrád megyében és Szegeden számos felsőoktatási intézmény működik, ahol a társtudományok kutatói és oktatói élénk figyelemmel kisérik a múzeumban vég­zett tudoraányos munkát. Az elmúlt öt esztendő során módszeresen és folyamatosan megtartottuk előadásainkat. Ez évben pedig lehetőség nyílt ar­ra is, hogy olyan kutatók is beszámoljanak eredményeikről, akik nem a múzeumban dolgoznak ugyan, de munkásságuk egy része olyan témát ölel fel, amely szorosan kapcsolódik a múzeumi kutatások­hoz. Kialakult ugyanis Szegeden a Múzeumbarátok Körének egy új tipusa, amelyen belül nem a hagyományos értelemben vett érdek­lődők, hanem a múzeumi munkát közvetlen támogató, abba különbö­ző szinten bekapcsolódók vehetnek részt. Elhatároztuk, hogy az előadások rövid kivonatát ezentúl közreadjuk, hiszen a tudományos publikációk megjelenésére az eredmények kibontakozása után általában még évekig várni kell. Ugy véljük, kiadványunkkal jó szolgálatot teszünk a múzeumügy­nek. Tájékoztatjuk testvérintézményeinket a megyénkben folyó kutatások eredményeiről, s lehetőséget teremtünk arra, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents