Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

nai felmérés csak néhány elszórt tanyát ábrázol. A Csongrádtól nyugatra elhelyezkedő terület az extenzív juh, szarvasmarha és lótartás színhelye volt. Érdekes, hogy Csépától délre a XVIII. század végén dohánykertek voltak az ártér határánál. E tevékenységhez kapcsolódóan kiterjedt magányos település hálózatsor jött létre, amely követi az árhatárt, a kiemelkedő magas ártér peremét. A dohánytermesztés az elkövetkező 50 év során megszűnhetett, ugyanis a XIX. század közepén a dohányföldek és különösen a tanyák nyomait már nem találjuk. A lakosság feltehetően Csépára költözhetett, ugyanis a település mérete 50 év alatt majd duplájára nőtt. A XVIII. század végén már bevált gyakorlat volt a futóhomok területek megkötése gyümölcsös telepítéssel. Az 1600-as évek során a homoki erdők utolsó Mrmondói is eltűntek a Szőlőhegyről, helyüket homoki legelők foglalták el, amelyeket azonban az egyre növekvő állatállománnyal túllegeltettek, ezért a homok ismét mozgásba lendülhetett, felgyorsult a szél eróziós tevékenysége. Ekkoriban már létezett a Csongrádi Szőlőhegy legkeletibb része az Öregszőlők, amely a Csongrádi-borvidék magja. Az Öregszőlők területén tanyák is voltak. Igyekeztek megkötni a Tiszazug futóhomokos területeit is: Csépától északra jelentős területeken telepítettek nyílt homoki gyepek helyére szőlőt. Kisebb területen azonban már a középkorban megindulhatott a szőlőtermesztés. 1664-ben már Cselebi török utazó is megemlíti, hogy Csongrád környékén sok szőlő és kert van (Karácson, 1908). A török hódoltság idején, a XVI. században terjedt el Csongrád környékén és az Alföldön a kadarka szőlő, amely Szkutari vidékéről (ma az albániai Shkodra (Shkodër)) származik, melynek szerb neve Skadar. E helynévből származik a magyar kadarka elnevezés.Tass Ferenc 1693-as írása szerint a törökdúlást követően a szőlőállomány is teljesen kipusztult a területről, de ezt abban az időben már újra telepítették. A XVIII. századi szőlőtelepítés alapozta meg a Csongrádi-borvidék hírét. Egy 1766-os bírói jelentés szerint a Szőlőhegyen 2118 akó bor termett, ami 1000 hl feletti évi termést jelentett. Az 1772-es urbárium szerint 98,5 kat. holdon termeltek szőlőt, ami 1828-ra 1074 holdra növekedett. Dr. Feyér Piroska „A szőlő-és bortermelés Magyarországon 1848-ig" c. könyvében a Csongrád vármegye borai közül a csongrádi vörösbort tartja a legjobbnak, amelyet a kadarkából készítettek (Lovas, 1987). A XVIII. században és a XIX. század elején a fekete, fehér és keselykadarka, cigányszőlő, góhér (bajor), dinka fajták, magyarka, fehér tökszőlő, gyöngyszőlő, bogdányi (csipkés-, tök- és kereklevelű) borszőlőfajtákat termesztették. A csemegeszőlők közül akkoriban a piros, fehér, sárga, hamburgi és alexandriai muskotály, fehér és piros saszla fajtákat termesztették. Sövényházy (1896) un. telelő szőlő fajták közt említi a sárga, fehér, zöld és fekete kecskecsöcsűt, az izabella (york, madeira) és fekete tökszőlőt. A folyamszabályozások előtti mocsárrétekkel, meanderekkel, ligeterdőkkel, holtmeanderekkel tagolt táj a korabeli leírások szerint (1881) gazdag madárvilággal bírt (Sövényházy 1896). Költöttek itt a gödény, a haris, a halászsas, a bada, a póling, a szalonka, a lilék, a lúdfélék, a daru, a réti sas, a kormorán, különféle réce-, lúd-, vöcsök-, gémfajok, gólyafajok, a kanalasgém, a bíbic, a vízityúk, a szárcsa. Havasi partfutók, sárszalonkák ekkor nagy tömegben vonultak át. A vidra is nagyon gyakori volt.