Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

erek az árvizek eróziós hatása és a helyi, körösszögi üledékgyűjtőben lerakódott nagy mennyiségű hordalék hatására jöhettek létre. E három szeszélyesen kanyargó meander feladata a Körös magas árvizeinek levezetése volt. Az oldalágak környezetében szétterülő árvizek szintén kiterjedt mocsárvilágot tápláltak a Körös bal partján, a szentesi oldalon. A Kurca egészen Szegvárig vezette el a Körös vizét, ahol az a Tiszába ömlött. A fenti három mellékág így jelentősen hozzájárult a körösi és tiszai árvizek magasságának csökkentéséhez, a levonuló árhullámok késleltetéséhez, ami különösen akkor volt nagy jelentőségű, amikor a két folyó egyszerre áradt. Összességében a Nagyrét és a Körösszög egyeden nagy belső deltát alkotott. Külön figyelmet érdemelnek azok a feltehetően óholocén medernyomok, amelyeket a helyi népnyelv laposok néven említ. Ezek közül néhányat a csongrádiak Telelőnek neveztek, mert ha ki volt száradva, akkor a juhokat, szarvasmarhákat teleltettek itt. A laposok földrajzi neveinek egy része szinte azonosíthatatlan. Egyrészt azért, mert a terjeszkedő szántóföldi művelés a folyamszabályzás után eltüntette gyakran még e formák nyomait is, másrészt azért, mert maguk a nevek is átalakultak. Ám belvizes években, mint pl. 1999-ben újra megtelhetnek vízzel ezek a medernyomok újra felélesztve az egykori tiszai táj képét. A több mint 100 évvel ezelőtti feljegyzések szerint Bokros-pusztán az alábbi holtágak és medernyomok voltak ismertek: Rihestó, Tököstó (nevét arról kapta, hogy sok vízi tök volt benne), Kab^atekk, Háromágtó, S^ôlôs^igeti-to, Becsőtó, Csukástó, Pölöstava (Sövényházy, 1896). Ezek közül a Háromágtó elnevezéssel ma is használatos Bokrospuszta legnagyobb és leghosszabb holtágára. E holtágat azonban gyakran Tejb'/ösnek is nevezik. A Bú^ás, ami a Háromágtól északra elterülő, részben e holtág folytatását képző ős-meander neve, újabb keletű elnevezés lehet. A fenti vízállásnevek közül némelyik a Búzás szinonim neve lehet. A Becsőtó a harmadik katonai felmérés térképe szerint Bokros-puszta északnyugati szegletében azonosítható, s átnyúlik Tiszaalpár területére. Lányi Sámuel 1845-ös Tisza-térképén a Kabzatelek nevű lapos is megtalálható, ami Bokrospuszta északi részén található (Sugár, 1989). A Nagyrétben Sövényházy feljegyzései szerint létezett: Csabai Holt-Tisza, Nagytó, Királytó, Csíkostó, Büdöstó, Harcsástó, Határfenék, Kalapácstó, Görjéntó, Húnyostó, Karabota-tó (ez ma is egy időszakos tó, neve török-tatár eredetű, "karaboga" — mocsár), Pandurtó, Dinnyéstó, Puskástó, Rókalikas, Pisótó, Görbetó, Keselyfenék, Paptava, Bornyus, Bujotó, Dávidtó. A Mámairétről is ismeretesek ilyen medernyomok: Jágertó, Kutykótó, Tótoktava, Paptó, Saralótó, Büdöstó, Mályvástó, Vesszőstó (Sövényházy, 1896). Deák József (1978) köröszugi gyűjtése kissé más elnevezéseket örökített meg. Ebben a leírásban az egyes nevek egy térképen is ábrázolva vannak. A Sövényházy-féle leírásban szereplő nevek közül konkrétan azonosítható a Karabatató, a Húnyos-tó (Húnyos-lapos néven), a Görjéntó (Görjén-lapos), a Pandúrtó (Pandúr-lapos), a Dávidtó, a Kis- és Nagy-Dinnyés-tó, a Királytó (Király-Tóth-féle-lapos. A Görbetó, .Csikóstó, Bornyús-tó, Nagytó elnevezés mind-mind ugyanarra az egy meanderívre az un. Nagyrétimorotvára vonatkozik, amelyben ma a Morotva-csatorna fut. A mender felső részét Nagytónak, középső részét Bornyústónak, alsó fokát Csikóstónak nevezték. Az egész meanderre a Görbe-tó, illetve később a Morotva név volt használatos. A Pisótó talán az újabb keletű Picsor-lapossal lehet azonos. A Nagyrétben a Sövényházy-féle leírásban