Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Állattartás

negyedóráig eszi, utána még egy kis szénát tesz ékbe. Ezt hatra megeszi, akkor kiviszi a kúthoz, megitatja. Ahol 5-6 ló van, oda nem hordják be a vizet az istállóba. Ahol csak 1-2 van, ott igen. Itatás után répát kap törek nélkül, utána befogja. Ha nem meg}' sehova, ott ák az istállóban tízig. Akkor egy kis szénát kap a rácsba, délben ismét megitatja. Délután kap takarmányt, hogy ne unatkozzon. Este nem kap abrakot, megitatjuk. Nyáron majdnem egész éjjel eszik a ló. Utoljára kilenc óra körül megtömjük a rácsot, ez eltart éjfél után is. Már három órakor adunk neki újra. Nyáron inkább rozsot meg zabot kap, attól nem izzad. Nyáron háromszor is abrakolunk."

90 Minden reggel, amíg az abrakot ette a ló, addig letisztították: először lóvakaróval megvakarták, ahol piszkos volt, majd száraz csutakkal — összekötözött rozsszalma csomóval — dörzsölték, utána kefével, végül ruhával fényesítették. A lovak gondozását általában a gazda, esetleg nagyobb fia vagy a béres végezte. Nyáron a lovak a tanya körül vagy a tarlón legeltek, de ilyenkor is kaptak egyéb takarmányt. Legeléskor nyűgöt tettek a lábukra. Ahol ökör nem volt, ott mindenféle igásmunkára lovat használtak, máshol csak a gyorsabb, könnyebb munkára, városba járásra. Teherszállításkor igáskocsit, ún. nagykocsit húztak, tehetősebbeknél nagyatádi kocsi is volt, melyet ünnepekre használtak, vagy ha kevesebb dolgot — például piacra csirkét, tojást, túrót, tejfölt - kekett vinni a városba. Ha kocsi elé fogták a lovakat, ott gyeplővel irányították. Indításkor csettintettek a nyelvükkel, „No gyerünk!" — mondták. Tapasztaltabb lovak, ha érezték, hogy a gazda megfogta a gyeplőt, már indultak is. Megálláskor a gyeplőt meghúzták és „Hó!" kiáltással állították meg a lovakat. Hátrafelé menet a „cukk", „curikk" szavakat használták. Szántáskor a „tület" és „cojde" szavakkal irányították jobbra és balra. Azokat a lovakat, amelyek többnyire csak földutakon közlekedtek, nem patkolták. Patkolásra csak a kövesutak kiépítése után volt szükség, így a század elején még inkább csak a városban közlekedő fuvarosok lovait patkolták. A tanyai gazdák az országút melletti földúton hajtották lovaikat. Ha patkolt lovat vettek, első dolguk az volt, hogy leszedjék a patkóit. A lovak egyik betegsége, amit a gazda maga próbált gyógyítani, a táragy volt. Ősszel kapták meg, amikor kukorica és tök éréskor két-három napig sokat ettek anélkül, hogy eleget mozogtak volna. „Megszaporodott a vérük", reszkettek, hideg volt a fülük. Ilyenkor a ló szügyébe táragygyökeret (Adonis Volgensis) húztak. „Osszeszítta azt a nyavalyát, ami vót benne". A gyökeret piacon lehetett beszerezni tűzkőárusoktól. A lovak patáit kováccsal ápoltatták, a csődörcsikó herélését pedig állatorvossal végeztették. Csongrádon a sertésállomány a vizsgált időszakban a következőképpen alakult:

91 1895: ' 9774 1942: 11460 1911: 10644 1962: 14513 1935: 14498 1966: 10374 90 Szabó Mátyás 1952. 12. 91 MSA. Állattenyésztés. III/2. 128.