Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Szőlőművelés, zöldség-, gyümölcstermesztés
ha nagyobb új telepítésű területről volt szó, akkor gyöngébb permetlevet készítettek, egykét tő esetén pedig messzebbről permetezték, megszentelték. A régebbi módszer, a döntés hátránya, hogy az új tőkékért az egész öreg tőkét meg kell semmisíteni. Ezzel szemben az újabb eljárás, a bújtatás során amellett, hogy új tőke keletkezik, a régi is tovább él. Ma inkább ezt alkalmazzák, ha hiányzik itt-ott egy-két tőke. Ebben az esetben nem kell az egész tőkefejet lehúzni, hanem egy tőkén egy-két szál vesszőt hagynak, ősszel, az öreg tőkétől kiindulva árkot készítenek, abban húzzák végig a vesszőt a pótiandó helyig. Tavasszal, mikor gyökeret ereszt, levágják az anyatőkéről. Néha a bújtatott vessző két sor között, a hártyában hajtott ki, ennek a sorok közötti tőkének a neve betyártőke. Ezzel ugyan nőtt a terület kihasználtsága és a termés, de egyben a művelést is akadályozta. A tőke fiataktása fóleres%téssél történt. Az öreg tőkefejeket ősszel megbaltázták, ledarabolták vagy lefűrészelték róla a fölösleges darabokat. Egy-egy tőkén egy-két szál vesszőt hagytak, a sorok közötti magasabb homokhátat elsimították, így betakarták az egész tőkefejet. Tavasszal két szemre visszavágták, melyek közül az egyik homokszjnbe, azaz a talajszint alá került. A visszametszés által megfiatalodott, 2-3 év múlva új tőkefejet hozott. Az alsó, homokban lévő szemet, amikor kifakadt, letörték. Ezt biztonsági okból hagyták meg, hogy ha a fölső nem fakadna ki, az alsó hajtson. Eredetileg egy-egy tulajdonos szőlője nem volt kerítéssel elválasztva egymástól, csupán egy 60-80 cm széles borozda jelölte az új terület kezdetét. Legfeljebb a szőlő dűlőút felőli végére csináltak élősövényt, amit garádnak neveztek, ritkán az egész szőlőt körülvette. Az élősövényt galagonya, koronaakác vagy eperfa alkotta. A két dűlő közötti szőlők belső végének érintkezési vonala volt a farmezsgye. bX Az őzek, fácánok, nyulak ellen újabban védekeznek csak kerítéssel. Nemcsak az egyes gazdák szőlőterületét, hanem ezen belül a pasztákat is borozdák választották el. A paszta nem azonos nagyságú terület, de általában egy holdat négy pasztára osztottak föl, egy paszta tehát körülbelül 300-400 négyszögöl, de egy holdat — akár kicsi, akár nagy hold — öt-hat pasztára is feloszthattak. Munka közben első, második, harmadik stb. pasztában határozták meg a munkavégzés területét. A pasztákat szegélyező borozdák megkönnyítették a munkát trágyahordáskor, szüretkor, mert széles útként szolgáltak, nem domborodtak ki. A borozdát karasokak és gereblyézték, így jól látszott, ha kletéktelen személy mászkált a szőlőben. Ha egy gazdának többféle szőlője volt, akkor is egy pasztába azonos fajtát ültetett. A terület pontos felmérésére az ölet használták. A sorokat útnak is mondták. PL: „Édesapámnak pl. 11 út (sor) szőleje van, 600 kvadrát (négyszögöl)." 62 A szőlősorok közötti rész neve háttya. Igyekeztek formás háttyát kapálni, úgy, hogy igenyes légyén a teteje. Ahogy öregedett, fejesedéit a tőke, úgy haladt lefelé, süllyedt a homokba, a háttya pedig púposodott fölfelé a többszöri nyitás, takarás miatt. 61 Palásti Pál: A szőlőműveléssel kapcsolatos szavak és kifejezések Csongrádon. Kézirat. 1959. NMEA. 12175.2. 62 Id. mű 1.
